Pellegrini a beruházásokról is tárgyal a japán miniszterelnökkel

A japán miniszterelnök először látogat Szlovákiába. Pellegrini miniszterelnökkel a kölcsönös együttműködés megerősítéséről fognak tárgyalni a gazdaság, a beruházások, illetve a tudomány és technika területén.

„Japán a jelentős szlovákiai beruházók közé tartozik. Több mint 60 japán cég tevékenykedik itt, amelyek összesen 13 ezer embert alkalmaznak. Idén februárban érvénybe lépett az EU és Japán közötti egyezmény a gazdasági partnerségről, amely lehetőséget nyújt a szlovák exportőröknek, hogy megvethessék a lábukat a japán piacon.” – olvasható a kormányhivatal közleményében.

Abe Sindzó japán kormányfő részt vesz a visegrádi országok (V4) kormányfőinek csúcstalálkozóján is, melynek fő témája a V4 és Japán közötti együttműködés elmélyítése lesz. A találkozóra április 25-én kerül sor a pozsonyi várban, egy nappal az Európai Unió-Japán brüsszeli csúcstalálkozó előtt.

Forrás: bumm.sk, tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek