Pellegrini: A társadalom két táborra szakadt

A 2018-as év szerint „a demokratikus érettség próbájának” éve volt. Ezt kedden jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő az önálló Szlovákia megalakulásának évfordulója alkalmából mondott újévi beszédében.

A miniszterelnök felhívta a figyelmet a társadalom megosztottságára, és az együttműködés szükségességére azon kihívásokkal összefüggésben, melyekkel az országnak a közeljövőben kell szembenéznie.

Pellegrini rámutatott: Szlovákia újkori történetében először fordult elő az újságíró-gyilkosság tragikus esete. „Ebben a politikailag bonyolult időszakban képesek voltunk érett államférfiúi döntéseket hozni, amelyek visszaadták Szlovákiának a belpolitikai stabilitást.” – hangsúlyozta a kormányfő.

Úgy véli, ez az esemény megosztotta a társadalmat, ő azonban elutasítja a „berlini fal politikáját”. A miniszterelnök óva intett az államba vetett bizalom lerombolásától, mert ez szerinte a szélsőségesség és a radikalizmus erősödéséhez vezet.

Állítása szerint Szlovákia gazdaságilag a legjobb időket éli jelenleg. Rámutatott, hogy történelmi mélyponton van a munkanélküliség, továbbá megemlítette a kiegyenlített költségvetést és a különféle szociális intézkedéseket is, például az ingyenes ebédek bevezetését az iskolákban, a közigazgatásban dolgozókat érintő fizetésemelést, vagy az egészségügyi beruházásokat. A miniszterelnök kilátásba helyezte további hasonló jellegű intézkedések bevezetését is, például a gyermekgondozási segély összegének emelését, vagy a szülési szabadság meghosszabbítását. A kormányfő azt akarja, hogy Szlovákia „szociális, barátságos és biztonságos” állam legyen. „Az embereknek meg kell mutatnunk, hogy politikusokként nem csupán a legközelebbi ciklus végéig tekintünk előre. Meg kell mutatnunk, hogy világos elképzelésünk van az ország jövőjét illetően. Nagyra értékelném, ha a média is társadalmilag felelősségteljesen viselkedne, és konstruktívan, küldetése tudatában állna hozzá ehhez a kihíváshoz.” – fűzte hozzá.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek