Pellegrini ország-világ elé tárta, mit tud már 10 napja Grendelről

Peter Pellegrini (független), a parlament alelnöke hétfőn arról tájékoztatott, hogy képviselőtársa, Grendel Gábor (OĽANO) annak ellenére járt a parlamentben, hogy COVID-19-pozitív.

Pellegrini szerint Grendel felelőtlenül viselkedett, mert nem tájékoztatta erről sem a képviselőtársait, sem a parlament vezetését. Az OĽANO képviselője azt állítja, hogy nem voltak tünetei, és a tesztet csak megelőző jelleggel csináltatta meg.

„Minden képviselő félti a szüleit, nagyszüleit, és minden parlamenti alkalmazottnak joga van tudni, hogy a parlament egyik alelnöke pozitív. Más képviselők, ketten-hárman azonnal bejelentették, és nem jöttek el az ülésre” – hangsúlyozta a volt kormányfő.

„Úgy éreztem helyesnek, ha azonnal leteszteltetem magam, és nem várok annak a személynek az eredményére, akivel érintkeztem. Emiatt nem mentem be dolgozni szeptember 30-án reggel, és emiatt nem voltam jelen, amikor a parlament Záborská asszony törvényéről szavazott. Ráadásul, annak a személynek, akivel kapcsolatba kerültem, negatív lett a tesztje” – hangsúlyozta Grendel.

Hozzátette: arról, hogy pozitív lett a teszteredménye, értesítette az irodájában dolgozó kollégákat, és lemondott egy vitaműsort is, amelyben Erik Tomáš független képviselő lett volna a partnere. Utóbbi a műsor után jelezte neki, hogy tudja a távolmaradása okát, és értesíteni akarja erről Pellegrinit.

A koalíciós képviselő állítása szerint Pellegrini 10 napja tudja róla, hogy pozitív.

Forrás: tasr, facebook, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek