Pellegrini szerint tt az ideje, hogy Fico távozzon a Smer éléről

Peter Pellegrini, a Smer-SD alelnöke felszólította Robert Ficot, a párt elnökét, hogy távozzon a Smer-SD éléről – tájékoztat a TASR hírügynökség.

Pellegrini keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ha Fico segíteni akarja a pártot és a szlovákiai szociáldemokrata irányzatot, akkor itt az ideje annak, hogy távozzon a párt éléről.

Peter Pellegrini (Smer-SD), a parlament alelnöke Facebook-oldalán arról írt, hogy nem az Apple és a Google vállalatok felelősek a határokon kialakult helyzetért, hanem a kormány.

Pellegrini szerint ezzel a lépéssel segíthetné elő leghatékonyabban az általa említett célok megvalósítását: a Smer-SD megerősítését, a koalíciós potenciál növelését és az új politikusok térnyerését. „Az elnök úrnak ma van utoljára lehetősége elkerülni Vladimír Mečiar vagy Mikuláš Dzurinda sorsát, amit mindig vehemensen elutasított. Ha nem akarja beteljesíteni az ő tragikus jelmondatukat – én alapítottam a pártot, én is teszem tönkre – még ma élnie kell a kínálkozó, rendkívüli lehetőséggel, és a távozásával megadni a pártnak a jobb jövő esélyét” – hangsúlyozta Pellegrini.

Fico délelőtti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Smer-SD-nek új emberekre, harcosokra van szüksége, akiket nem csak a személyes ambícióik vezérelnek. „Ő maga ismerte be, hogy már nincs kedve harcolni sem a vitaműsorokban, sem a parlamentben. A Smer-SD-t olyan embernek kell vezetnie, aki harcolni akar, és akinek az emberek ezt el is hiszik” – jegyezte meg Pellegrini.

Az alelnök megjegyezte, hogy az elnökség már hónapok óta nem ült össze, és a pártkongresszust sem tudják összehívni. Pellegrini korábban megerősítette, hogy indulni fog a Smer-SD pártelnöki tisztségéért. “Elérkezett a generációváltás ideje. Nem kizárta, hogy több más párttársammal együtt kilépünk a pártból.”

Forrás: tasr, bumm.sk

Nyitókép: Aktuality.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek