Pentagon: Washington gyorsítja új rakétarendszerek kifejlesztését

Washington gyorsítja új rakétarendszerek kifejlesztését – jelentette be pénteken Mark Esper amerikai védelmi miniszter. 

A miniszter pár órával azt követően tájékoztatott az amerikai kormány döntéséről, hogy Washington hivatalosan bejelentette kilépését a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződésből (INF).
“Most, hogy visszavonultunk (az INF-ből), a védelmi minisztérium teljes erejével azon lesz, hogy folytassa a hagyományos föld-levegő rakéták fejlesztését, megfontolt válaszként Oroszország lépéseire” – fogalmazott a döntés bejelentésekor Mark Esper.

A miniszter kifejtette, hogy az Egyesült Államok már 2017-ben – miközben még tiszteletben tartotta az INF-ben rögzített korlátokat – megkezdte e rakétarendszerek fejlesztési kutatásait. Mint fogalmazott: e kutatások tulajdonképpen válaszlépést jelentettek arra, hogy – amerikai álláspont szerint – Moszkva megsértette a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződést.
Esper közlése szerint az  amerikai kutatások, “mozgatható, hagyományos, föld-levegő, és ballisztikus” rakétarendszerekre, illetve robotrepülőgépekre vonatkoznak.

A védelmi miniszter visszautasította, hogy Washington lenne a felelős az INF-szerződés felrúgásáért, és azt hangsúlyozta, hogy Oroszország sértette meg “éveken keresztül többször és tartósan, több amerikai kormányzat alatt” a hidegháborús években született megállapodást.
“A tények egyértelműek. Az Orosz Föderáció olyan támadó kapacitást hozott létre és telepített, amely az INF-szerződés tiltása alá esik” – szögezte le Mark Esper.
Az amerikai védelmi miniszter a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg álláspontjára hivatkozva megismételte: “a NATO álláspontja egységes és világos, vagyis Oroszország sértette meg az INF-szerződést, nem az Egyesült Államok”.

 


Hasonló cikkek