Péntek este a szuperdöntővel véget ért a Virtuózok

Péntek este a szuperdöntővel ért véget a Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutató hatodik, V4 + Közös nyelven beszélünk elnevezésű évada, amelyet a Duna Televízióban és az M5 csatorna műsorán láthattak a nézők.

    A Virtuózok első nemzetközi évadának győztese Rozsonits Ildikó (14, zongora) Dawid Siwiecki (14, harmonika), Ajna Marosz (13, furulya), Vuk Vukaljovic (15, gitár) és Martin Sulc (18, harmonika).
A szervezők közlése szerint a versenyzők díjainak és különdíjainak összértéke elérte a bruttó 100 ezer eurót, amelyet a Magyar Nemzeti Bank ajánlott fel.
Az idei műsorfolyam a visegrádi négyek – Magyarország mellett Szlovákia, Csehország és Lengyelország – mellett Szerbia tehetségeit mutatta be. A résztvevő országokban a helyi válogatókból kerültek ki azok a 6-19 év közötti tehetségek, akik bekerültek a nemzetközi műsorba. A elődöntőkön a nemzetközi zsűri országonként 2-2 versenyző juttatott be a pénteki fináléba, ahol országonként egy győztest hirdettek – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A zsűribe minden résztvevő ország egy-egy elismert szakmai tudású tagot delegált, ezen felül világsztárok szerepeltek szuperzsűritagként vagy vendégfellépőként. Így került be egy-egy epizódba Gabriel Prokofiev zeneszerző, Makszim Vengerov hegedűművész, Coco König színésznő, Plácido Domingo operaénekes és Lang Lang világhírű kínai zongoraművész.
A műsor házigazdája Thomas Gottschalk német showman és Ida Nowakowska lengyel műsorvezető volt.
A műsorsorozat zenéjét Ifjabb Plácido Domingo szerezte, melyet a Budafoki Dohnányi Zenekar adott elő a szerző édesapja vezényletével.
A szervezők összegzése szerint hetekig tartó nagyszabású műsorfolyam után ért véget a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk komolyzenei tehetségkutató, amely mind az öt ország televízióban sikerrel futott.

A megújult műsorformátum igen pozitív visszajelzéseket kapott itthon és külföldön, szakmai lapoktól és a közönségtől egyaránt, a lengyel TVP Kultura például megötszörözte átlagos nézettségi mutatóit a műsor közvetítései alatt.
A közlemény szerint Peller Mariann producer a műsor utolsó adása után úgy nyilatkozott, hogy a sikeres és példátlan nemzetközi összefogás azt bizonyítja, van igény a nemzeteket összekötő kultúrára és szeretné folytatni a műsorsorozatot más országok bevonásával is. A Virtuózok iránt több ország tévétársasága is érdeklődik Dél-Amerikától Ázsiáig.
A nemzetközi összefogásban megvalósult műsort a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
Minden eddigi adás visszanézhető több nyelven a Virtuózok YouTube csatornáján.


Hasonló cikkek