Péntek este Szlovákia is megmozdult

Pénteken este mintegy 18 ezer ember vonult ki Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Felkelés terére. A tisztességes Szlovákiáért tartott megmozdulásra tizedik alkalommal került sor, szimbolikusan a bársonyos forradalom évfordulójának előestéjén.

A tömeg többnyire a „szégyen”, „börtönbe” vagy a „mi ingyen vagyunk itt” és „köszönjük” jelszavakat skandálta. A nagygyűlés mintegy két órán át tartott, a pódiumon a tüntetések szervezői, újságírók, tudósok, színészek és művészek váltották egymást.

A szervezők arra szólították fel Peter Pellegrini kormányfőt, hogy Robert Ficót, Kaliňákot meg a hozzá hasonlókat küldje a politikai feledésbe. „Mire vár még Pellegrini úr, hol vannak az eredmények?… Amíg Fico, Danko meg a hozzájuk hasonlók gyűlöletet meg konspirációt terjesztenek országszerte? S ön, Bugár úr, meddig hajlandó még segíteni a hatalmon a konspirátorokat, plagizátorokat és hazugokat?” – intézték Bugárhoz a kérdést.

Az újságírók közül elsőként a meggyilkolt Ján Kuciak cseh munkatársa, Pavla Holcová szólalt fel, aki szerint az, amit február végén kollégáival együtt át kellett élniük, a gonosz érintése volt, az újságírók teljes tehetetlenségének tetőpontja.

Kassán is tüntettek

A rendezvény zavargásmentesen zajlott, a társszervező Ján Gálik szerint a fő célja az volt, hogy tisztelegjenek azok előtt, akik 1989-ben a demokráciáért küzdöttek és az akció szónokai felszólalásaikkal rámutattak az 1989. november 17-e előtti események és a jelenkor átfedéseire. „Emlékezzünk azoknak a bátorságára, akik szembeszegültek az akkori hatalommal, hogy emlékezzünk a kommunizmus bukására és hangsúlyozzuk, hogy ma is nagyon fontos foglalkozni azzal, milyen állapotban van a demokráciánk, fontos ellenőrizni a politikusainkat, és tisztességes országra törekedni” – fűzte hozzá.

Forrás: felvidek.ma, tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek