Pénteken megkezdi magyarországi látogatását Ferenc pápa Budapesten

Ferenc pápa 41. külföldi látogatása lesz a péntektől vasárnapig tartó budapesti apostoli út. A katolikus egyházfő utazásai a 2013-as megválasztása óta hatvan országot érintettek. A pápalátogatás részletes programjáról, a legfontosabb tudnivalókról kedden kapott tájékoztatást az MTI a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzstől.

 

Azt írták, a pápa útja elsősorban pásztori látogatás, a katolikus egyházfő azért érkezik Budapestre, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket, katolikusokat, és biztassa, megerősítse őket hitükben; ugyanakkor állami látogatás is, amely lehetőséget teremt arra, hogy Ferenc pápa értékekről közvetítsen üzenetet.

 

Amit tilos bevinni a szentmisére

 

A tájékoztatás szerint a vasárnapi, Kossuth Lajos téri szentmisére, valamint a pápalátogatás többi rendezvényére tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, kerékpárt, rollert. Tilos a pirotechnikai eszközök, a robbanékony, mérgező vagy gyúlékony anyagot tartalmazó tárgy vagy eszköz, lőfegyver, szúró-, ütő- és vágóeszköz, illetve bármilyen, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak bevitele.

 

papa

 

Tiltó listán vannak a szeszes italok, a kábítószerek, a drónok, távirányítható eszközök, játékok, valamint olyan reklámanyagok, jelképek, transzparensek, molinók, feliratok, amelyek a rendezvény céljával, szellemiségével nem összeegyeztethetők. Élő állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítő és vakvezető kutyák kivételével szintén tilos.

 

Amit be lehet vinni a szentmisére

 

A közlés szerint ugyanakkor a rendezvényekre bevihetőek zászlórudak és táblák, transzparensek; a rudak hossza azonban – a Kossuth téri szentmise zarándokterületeinek kivételével – nem haladhatja meg a másfél métert. A rendezvények területére csak összecsukható, kisméretű zarándokszék vihető be. Víz PET-palackban fél literig vihető be, míg a szintén bevihető tompa végű esernyőket csomagröntgen segítségével átvizsgálják.

 

Regisztrációs jeggyel ingyenes az utazás

 

A pápalátogatáshoz kapcsolódó eseményekre utazók számára a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV az ország bármely pontjáról díjmentes utazási lehetőséget biztosít. Arról is tájékoztattak, hogy a díjmentesség a MÁV-Start és a GYSEV menetrend szerinti járatainak másodosztályán, valamint a Volánbusz menetrend szerinti járatain érvényes. Az esetlegesen szükséges felárakat, illetve az első osztály díjkülönbözetét az utasoknak meg kell fizetniük.

A díjmentes utazáshoz regisztrációs jegy megváltása nem szükséges, a további technikai részletekről az érintett közlekedési szolgáltatók folyamatosan tájékoztatják az utazókat.

 

Lesznek forgalomkorlátozások

 

A Ferenc pápa látogatása kapcsán elrendelt ideiglenes forgalomkorlátozások részletes tájékoztatója a rendőrség honlapján, a fővárosi közösségi közlekedéssel kapcsolatos tudnivalók pedig a Budapesti Közlekedési Központ weboldalán érhetőek el – olvasható a Ferenc pápa magyarországi látogatásával kapcsolatos tájékoztatóban.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Fehér Bertalan)

Kövessenek minket a Facebookon is!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek