Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot

Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a zimbabwei keresztény nők állították össze – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára csütörtökön az MTI-vel.

A világimanapon országszerte együtt imádkoznak a gyülekezetekben a gazdaságilag egyenlőtlen társadalmak legszegényebbjeiért, a leginkább kiszolgáltatottakért.

A közlemény szerint az idei világimanap témája a János evangéliumából vett igeszakasz: “Kelj fel és járj!”.

A bibliai történet a Betesda tónál játszódik, ahol mindig betegek feküdtek, mert hitték, hogy a víz meggyógyítja őket.

A történetben szereplő sánta ember nem tud bemenni a vízbe, mert nincs aki bevigye. Jézus azonban azt mondja neki: “Kelj fel és járj!”. A sánta pedig meggyógyul Jézus szavára.

Az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon harmincötödik alkalommal a szervezi meg a MEÖT. A résztvevők az ökumenikus tanács kiadványainak segítségével készülhetnek fel, “hangolódhatnak rá az eseményre, és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését” – tette hozzá a MEÖT főtitkára.

A felkészülést segítő kiadványok a www.meot.hu honlapról tölthetők le.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek