Plakátragasztással indul a parlamenti választási kampány Spanyolországban éjfélkor

A pártok listavezetőinek plakátragasztó akcióival indul az előrehozott parlamenti választások hivatalos kampánya csütörtök éjfélkor Spanyolországban.

A kampány beköszöntét a kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) az andalúziai Dos Hermanas városában nagyszabású rendezvényen várja. A helyszín jelképes jelentősége, hogy 1983 óta ugyanaz a szocialista polgármester irányítja a várost.
“Azokat, aki eldöntötték, hogy elmennek szavazni, és még nem tudják kire szavaznak, arra kérem, hogy bízzanak a szocialista pártban, bízzanak Spanyolország jövőjében” – fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök, a párt főtitkára a “Tégy, hogy megtörténjen!” jelmondatú viselő kampányt megnyitó beszédében. Hangsúlyozta: fennáll annak “kockázata”, hogy jobboldali koalíció alakul a választások után, és a PSOE az egyetlen olyan politikai erő, amely ezt meg tudja állítani.

A jelenlegi legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) a legendás madridi Florida Park nevű szórakozóhelyen indítja “Biztos érték” szlogennel futó kampányát, amelynek során a tervek szerint 15 ezer kilométert tesz meg a pártelnök az országban a következő két hétben.
“Csak akkor lehetünk kormányzati alternatíva, ha egységesen szavazunk. Csak úgy tudjuk megtartani a nemzeti egységet, ha megtartjuk a szavazategységet” – mondta Pablo Casado beszédében hangsúlyozva, hogy nem is a szavazatok, hanem az azok alapján megszerzett mandátumok számítanak igazán, és jelentik a választás valódi tétjét.
Pedro Sánchez kormányát “árulónak” nevezte, amiért a katalán és baszk függetlenségi pártokkal szövetkezik, és hozzátette, hogy a PP-re adott voks jelenti ma a hazafiasságot Spanyolországban.
“A történelmet te írod” – ezzel a jelmondattal hirdet kampányt Madridban az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) radikális baloldali párttömörülés, amely a nevében korábban szereplő Unidos szót annak nőnemű megfelelőjére cserélte, így jelképezve feminista elkötelezettségét. Pénteken induló országjáró akciójuk célja, hogy megállítsák a párt támogatottságának zuhanását, amelyet az eddig megjelent közvélemény-kutatások jeleznek. Főként szociális javaslatokkal kampányolnak, ahogy a PSOE is.

Szintén Madridban, a párt székházában tartja kampánynyitó rendezvényét az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középutas párt, amely a “Gyerünk, polgárok!” szlogent választotta. Az eredetileg katalán párt választási kampányának központjában a spanyol egység védelme áll a katalán konfliktussal szemben, valamint Pedro Sánchez leváltása a Néppárttal közösen alakított koalíció révén.
A közvélemény-kutatások most először egy ötödik, 10 százalék feletti támogatottságú párt, a VOX radikális jobboldali erő parlamentbe jutását is jelzik.
“Spanyolországért!” – elnevezésű kampányukban, amelyet Toledóban és Madridban indítanak, a “hazafias szavazatokra” számítanak hangsúlyozva, hogy a spanyol egység védelmében meg kell állítani a katalán szeparatista törekvéseket. Emellett szigorúan bírálják a szocialista kormányt.

Spanyolországban három és fél éven belül most harmadszorra rendeznek általános parlamenti választásokat, amelyek kimenetele teljesen kiszámíthatatlan a kiemelkedően magas szavazói bizonytalanság miatt. A spanyol társadalomkutató központ (CIS) e héten közölt felmérése ugyanis 41,6 százalék bizonytalan szavazót jelzett, akik leadott voksukkal végül teljesen más politikai erőviszonyokat alakíthatnak majd ki, mint amilyeneket a közvélemény-kutatások eddig jeleztek.
A megjelent felmérések a PSOE győzelmét jósolják, de a párt várhatóan nem szerez önálló kormányalakításhoz elegendő többséget a parlamentben. A CIS kutatása szerint ugyanakkor egy esetleges együttműködéssel – akár az Unidas Podemos, akár az Állampolgárok révén – meglehet a 176 mandátumos parlamenti többsége. Az első verziót eddig más felmérés nem mutatta.

Az állami kutatóintézet szerint egy jobboldalinak nevezett, a PP, az Állampolgárok és a VOX részvételével kialakuló kormányzati együttműködésnek nincs matematikai esélye, míg más felmérések ebben is eltérő eredményeket hoztak.
Nem zárható ki, hogy újból előálljon olyan politikai patthelyzet, amely a 2015-ös választások megismétléséhez vezetett. Azután pedig szintén hónapokba telt megalakítani egy kisebbségben működő konzervatív kormányt.


Hasonló cikkek