Magyarországon példaértékű a pénzügytudatosság érdekében kifejtett munka, amelyet nemcsak a kormány, hanem számos szervezet is végez, ez az egyike az elmúlt tíz év egyértelmű sikertörténeteinek – mondta Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a ZsetON – Hangolódj a pénzügyekre elnevezésű pénzügyi verseny középiskolai döntőjének megnyitóján pénteken Budapesten, a Pénzügyminisztériumban.
Felidézte: a közelmúltban zárult, a pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő Pénz7 programsorozat nagyon sikeres volt, a részvételt tekintve “világszinten vezetők vagyunk”. Azt mondta, hogy tapasztalataik szerint az elméleti tudást sikerült jelentősen javítani, azt azonban a gyakorlati tudással kell párosítani. Ezért a vetélkedő feladatainak összeállításakor az volt a fő rendező elv, hogy a mindennapi életben használható gyakorlati tudásra összpontosítsanak a pénzügyi definíciók és lexikális tudás számonkérése helyett – hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: igyekeztek olyan feladatokat kitalálni, hogy amikor pénzügyi-biztosítási, vagy például hiteltermékek közül kell választani, akkor a résztvevők automatikusan elő tudják hívni és alkalmazzák az elméleti tudást. Felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi szektor gyors változása és a pénzügyi innovációk is kihívás elé állítják a fiatalokat. A szaktárca tájékoztatása szerint a második alkalommal megrendezett ZsetON többfordulós pénzügyi vetélkedő január 27-én indult.
A március 16-ig tartó első fordulóban külön kategóriában versenyeztek a 14-19 éves középiskolások, valamint a 19-24 éves főiskolások és egyetemisták. Az utóbbi korcsoportnak összeállított játék kétfordulós volt, az online döntőt március 21-én rendezték. A középiskolások közül az első 100 legjobb diák jutott tovább a középdöntőbe, közülük a legjobb 10 pedig a döntőben versenyezhetett. Az első három helyezettet mindkét korcsoportban értékes elektronikai eszközökkel, okostelefonnal, laptoppal, tablettel díjazzák, valamint négy kategóriában különdíjakat is kiosztanak.
A ZsetON támogatói a Pénzügyminisztérium mellett a Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért, az Államadósság Kezelő Központ Zrt., a Magyar Biztosítók Szövetsége, valamint a Magyar Államkincstár. A nyertesek névsora az okosanapenzzel.hu-n olvasható.
Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!