Porosenko: különleges státust kaphat Donyeck és Luhanszk megye

ukraine-válság

A jövő héten a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely különleges státust biztosít a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyék egyes területeinek – jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a kormány szerdai kijevi nyílt ülésén.

    Elmondta,  hogy a harcok sújtotta két megye egyes régiói átmenetileg önigazgatási jogokat kapnának az ukrán állam részeként.
    Az államfő felszólalásában hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodásokban nincs szó Ukrajna föderalizációjáról, sem ukrán területek elidegenítéséről.
        Porosenko az ukrán katonai hírszerzésre hivatkozva közölte, hogy az orosz csapatok java részét, mintegy 70 százalékát kivonták Ukrajna területéről. “Ez újabb okot ad a reményre, hogy van perspektívája a békekezdeményezéseknek” – jegyezte meg.
    Az államfő bejelentette továbbá azt, hogy erőátcsoportosításokat hajtanak végre a terrorellenes műveletben részt vevő egységeknél az ország keleti részében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezt nem támadási szándékkal, hanem védelmi okokból teszik. 
    Közölte, hogy a tűzszünet múlt pénteki életbe lépése óta csaknem 700, a szeparatisták által fogságba ejtett ukrán állampolgár nyerte vissza szabadságát. Hozzátette, hogy a hét végéig még további ötszáz térhet vissza otthonába. A múlt héten tárgyalóasztalhoz ültek a fehérorosz fővárosban Kijev, Moszkva, az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok, valamint az EBESZ képviselői. A találkozón megállapodás született a fegyvernyugvásról, valamint a kelet-ukrajnai konfliktusban szemben álló felek közötti fogolycseréről. 
    Porosenko – utalva a legutóbbi NATO-csúcs eredményeire – kijelentette, hogy Ukrajna és a NATO együttműködése magasabb szintre került. Hozzátette, hogy több NATO-országgal sikerült Kijevnek kétoldalú alapon megállapodnia a haditechnikai együttműködés jelentős kiszélesítéséről. 
    A múlt heti walesi NATO-csúcson az a döntés született, hogy a szövetség nem küld fegyvereket, de tagállamai kétoldalú alapon szállíthatnak haditechnikai eszközöket Ukrajnának.
    Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök az ülésen sürgette a védelmi minisztérium modernizálását annak érdekében, hogy a katonai célokra elkülönített állami forrásokat hatékonyabban használják fel.
    Az ülésen részt vevő Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök arról beszélt, hogy az állam egységét veszélyeztető “diverzánsok és provokátorok” már nemcsak Keleten, de az ország minden régiójában jelen vannak. Figyelmeztetett arra, hogy az ország bármely területén történhetnek terrorcselekmények, amire fel kell készülnie az államvezetésnek.  
    Közben a parlament honlapján megjelent közlemény szerint Porosenko elnök aláírta az Oroszországgal szembeni ukrán szankciókról augusztus 14-én elfogadott törvényt.


Hasonló cikkek