Pozsonyban oldanák meg a Dnyeszter-menti konfliktust

Csütörtökig Pozsonyban ülésezik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, ismertebb nevén, az EBESZ. A transznisztriai konfliktus megoldására összehívott tárgyalássorozat 5+2-es rendszerben zajlik.

A háromnapos meetingen a két érintett fél, a vitatott státuszú Dnyeszter Menti Köztársaság és Moldova, illetve Oroszország, Ukrajna, az EBESZ szakemberei, valamint az Egyesült Államok és az Unió megfigyelői vesznek részt. A tárgyalásokat Miroslav Lajčák, szlovák külügyminiszter nyitja meg.

Idén egyébként Szlovákia adja az EBESZ soros elnökségét. A szervezet 2016-ban Berlinben, a rá következő évben Bécsben, tavaly pedig Rómában ült össze a dnyeszter-menti konfliktus feloldása kapcsán. Három évvel ezelőtt egy mindkét érdekelt fél által jóvá hagyott ötpontos direktívát fogadtak el, a pontok nagy részét azóta sikerült is a gyakorlatba átültetni.

A pozsonyi tárgyalások feladata, hogy a még nyitott kérdéseket tisztázzák, s a szakértők szerint erre minden esély megvan.

Forrás: ma7.sk

Fotó: TASR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek