Premier a Miskolci Nemzeti Színházban

Április 8-tól láthatja a közönség Neil Simon és Marvin Hamlisch nagysikerű musicalét a miskolci Játékszínben. Az Édeskettes hármasban című romantikus zenés komédia rendezője Seres Ildikó, szereplői Cservenák Vilmos és Szirbik Bernadett.

 

A hetvenes évek végén, New Yorkban játszódó történet hősei Vernon, a sikeres zeneszerző és Sonia, a kezdő dalszövegíró. Bár jellemük nagyon különböző, ennek ellenére munkakapcsolatukból gyorsan kialakul a szerelem. Akár boldogok is lehetnének ketten, ám a lány volt barátja folyamatosan zaklatja őket telefonon.

Vernon próbálja humorral kezelni a láthatatlan harmadik jelenlétét, de az állandó viták szakításhoz vezetnek. A végén természetesen minden jóra fordul, addig viszont sok humoros helyzet és rengeteg jó zene részesei lehetnek a nézők.

Seres Ildikó rendező így fogalmazott: „Mivel két művész kapcsolatáról szól, bőven van lehetőség önmagunkról is vallani. Igazi jutalomjáték mindkét színész számára, és szívből remélem, hogy olyan előadást sikerül létrehoznunk, amiben tehetségük eddig kevésbé ismert oldalát is megmutathatják.”

Cservenák Vilmos elmondta: nagyon készül Vernon szerepére, mert annak ellenére, hogy sok produkcióban láthatta már őt a közönség, Miskolcon ez az első zenés szerepe. Szirbik Bernadett pedig örömjátéknak nevezte Sonia figurájának megformálását.

A darab díszleteit, jelmezeit Juhász Katalin tervezte. Az előadás folyamán kiemelt fontosságú a vetítés, mivel a szereplők alteregói és a kórus is ebben a formában tűnik fel a színpadon. Az alkotók videó klipeket forgattak a vokálos dalokhoz, a látvány – mint az évad során már többször – ismét Hajdufi Péter munkáját dicséri.

 

Szöveg és fotó: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció / Seres Ildikó színész-rendező

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek