Prémium kategóriába kerülnek az AKKO Invest részvényei a tőzsdén

Prémium kategóriába sorolja az AKKO Invest Nyilvánosan Működő Részvénytársaság törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. november 2-i hatállyal – tette közzé pénteken honlapján a BÉT.

A tájékoztatás szerint a cég október 5-én kérte az átsorolást a standardból a prémium kategóriába. Az AKKO Invest az átsorolási kérelméhez mellékelte, illetve közzétette valamennyi szükséges dokumentumot és megtette a szükséges nyilatkozatokat.

A tőzsde által elvégzett vizsgálat alapján a kibocsátó törzsrészvényei megfelelnek az előírásoknak – közölte a BÉT.

A BÉT honlapján szereplő tájékoztatás szerint a társaság globális fókuszú, elsősorban a pénz- és tőkepiacokon, másodsorban a reálgazdaságban befektető vagyonkezelő-holding cég.

A közzétett beszámoló szerint a társaság árbevétele 84,5 millió forint volt idén az első félévben, míg a tavalyi azonos időszakban 8,7 millió forint. Az adózás előtti eredmény 18,8 millió forint volt a tavalyi azonos időszaki 227,8 millió forintos veszteség után, a nettó eredmény pedig mintegy 3,3 millió forintos veszteség a 2019-es első félévi 351,1 millió forintos veszteség után.

A csoport árbevétele ipari ingatlanok, valamint lakóingatlanok bérbeadásából származik. Mint közölték, a végrehajtott akvizíciók miatt a tárgyidőszaki adatok és az előző időszaki adatok csak korlátozottan összehasonlíthatók.

Az Akko Invest részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, a papír pénteken 387 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 535 forint, a legalacsonyabb 264 forint volt.


Hasonló cikkek