Problémát okozhat az orosz-ukrán viszony normalizálása

Habár már több ország vezetője és politikus is gratulált a frissen megválasztott ukrán elnöknek, Volodimir Zelenszkijnek, a politikai szempontból legérdekesebbnek tűnő Washington és Moszkva véleményéből egyelőre nem sok mindenre lehet következtetni a jövőt illetően – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádióban.

Ugyan Donald Trump amerikai elnök gratulált és Oroszországgal szembeni támogatásáról biztosította Zelenszkijt, addig Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök az orosz–ukrán együttműködés javítását emelte ki.

A gratulációk óvatos megfogalmazása érthető, hiszen Volodimir Zelenszkij ugyanilyen attitűddel kampányolt és politizált az elmúlt hónapokban. Terveit nem ismertette, tudta, hogy már azzal megnyerheti a választásokat, hogy őt nem politikusként ismerik az emberek.

Szinte minden jelölt egyetértett egy kérdésben

A szakértő azt is kifejezte, ez volt az első olyan választás Ukrajnában, amikor nem az volt a tét, hogy az ország Kelethez vagy Nyugathoz húz inkább, mert a jelöltek többsége egyértelműen az euroatlanti irányvonalat képviselte, Ukrajna csatlakozását szorgalmazta az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

Arról, hogy az új ukrán elnök milyen politikát folytat majd, az is árulkodhat, hogy kikkel veszi magát körül, kiket választ a „stábjába”. Gyarmati István szerint Zelenszkij a régi kabinet politikusainak is bizalmat szavazhat, és természetesen hozza a saját embereit is, ám a következő hónapokban a parlamenti többség kialakítása lesz a legfőbb feladata.

Németország támogatóként jelenik meg a minszki folyamatok kapcsán

Azt egyelőre nem tudni, Zelenszkij hogyan gondolkodik, mik az elképzelései, de az biztos, hogy támogatja a nyugati országokhoz való kapcsolódást. Ez dilemmára adhat okot, ugyanis a jelentős amerikai támogatást élvező euroatlanti egységhez való közeledés megnehezíti a dolgát az orosz-ukrán kapcsolat konszolidálásában és fordítva.

Ukrajna Németországhoz fűződő viszonya is érdekes, hiszen Németország egyrészről támogatóként jelenik meg a minszki megállapodás kapcsán, másrészről viszont „ellenség” is, tekintettel arra, hogy az Északi Áramlat 2 megépítésével az oroszoknak lehetőséget ad arra, hogy Moszkva kizárja Ukrajnát az olaj- és gázszállításból.

Forrás: Kossuth Rádió


Hasonló cikkek