Programsorozattal ünnepli megalakulásának 170. évét a Magyar Honvédség

Programsorozattal, előadásokkal, állandó kiállításokkal és pályázatokkal teszik színesebbé a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulóját – mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A sajtófőnök elmondta, egészéves programsorozattal nyitnak a társadalom felé, és nem csak a hadsereg múltját próbálják bemutatni, de az érdeklődők a mostani katonák életébe is bepillantást nyerhetnek például az alakulatok nyílt napjain keresztül. “Hiszen a magyar emberek, az ország biztonságának fő letéteményese a hadsereg, meg is becsüljük ennek tükrében a katonáinkat” – fűzte hozzá.

Kitért arra is, a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően jelentős modernizáció vette kezdetét a hadseregben, amire az elmúlt 25 évben nem volt példa; a cél az, hogy a fejlesztések végér a a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon. Cél az is, hogy növeljék a hadsereg létszámát, és továbbfejlesszék a területvédelmi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszert.

Az ünnepi programok során az érdeklődők megismerhetik a fejlesztéseket, az újonnan beszerzett technikai eszközöket is – mondta a sajtófőnök.

fotó: 444.hu


Hasonló cikkek