Pszichiátriára került a pozsonyi késes fickó, akit a kommandósok ártalmatlanítottak

A rendőrség egyelőre senkit nem gyanúsított meg, továbbra is vizsgálják a történteket.

Az eset az Óvárosban, a Prepoštská utcán, a spanyol nagykövetség épülete előtt történt szerdán: egy 43 éves férfi késsel a kezében mászkált, és a rendőrök ismételt felszólítására sem reagált. “A férfit őrizetbe vették és a helyszínre kiérkező mentősök ellátták, könnyebb sérüléseket szenvedett a beavatkozás során. Más személy nem sérült meg” – áll a rendőrség állásfoglalásában.

A történtekről időközben megjelent az interneten egy videófelvétel, amelyen hallani, amint az egyik kommandós figyelmezteti a kollégáit, hogy ne rúgják az illetőt, mert videózzák a történteket.

Jana Maškarová országos rendőrfőkapitány-helyettes a történtek kapcsán közölte, a médiában megjelent videófelvétel alapján nem lehet megállapítani, hogy indokolt volt-e a rendőri beavatkozás, a kommandósok által készített videót a felettesük értékeli ki.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy a beavatkozás után a késes férfi a pszichiátriára került. A történtekkel kapcsolatban eljárást indítottak, egyelőre azonban konkrét személyt nem gyanúsítottak meg, a nyomozás ugyanis még folyamatban van.

Forrás: parameter.sk

Fotó: Rendőrség – Facebook


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek