Rablás Sümegen – 20 percen belül elfogták a két férfit

A tapolcai rendőrök a bejelentéstől számított 20 percen belül elfogták a két férfit.

A Tapolcai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves sümegprágai férfi és 20 éves hegymagasi társa ellen.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján 2019. március 16-án 21 óra 30 perc körül a két férfi csellel a helyszínre hívta egy sümegi vendéglátóegység alkalmazottját, akivel nem ismerték egymást. A megadott helyen várták a sértettet, maszkot húztak, majd erőszakkal elvették a nála lévő kistáskát, benne közel kétszázezer forint készpénzzel és iratokkal. A sértettet több alkalommal megütötték, majd elfutottak a helyszínről, kocsiba ültek és elindultak.

A tapolcai rendőrök azonnal a keresésükre indultak. Perceken belül, 21 óra 50 perckor a Zalahaláp és Nyirád közötti útszakaszon, az Ódörögdi elágazóban velük szemben közlekedett egy személyautó, ami a rendőröket meglátva egy földútra kanyarodott be. A járőrök utánuk mentek, és megkülönböztető fényjelzés használatával megállították őket. A kocsiban két férfi utazott. Az intézkedés során a járműből előkerült a bűncselekményből származó készpénz, a táska és az iratok is.

A rendőrök a két férfit előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki őket, ahol beismerő vallomást tettek.

A nyomozó hatóság előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.


Hasonló cikkek