Rablás, szeméremsértés és késszúrás

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 19 éves kiskunhalasi férfi ellen, aki 2019. május 11-én éjszaka egy késsel felfegyverkezve akart kirabolni egy nőt Kiskunhalason, valamint fogdosta és meg is szúrta a sértettet.

A 19 éves vádlott 2019. május 11-én éjszaka magához vett egy kést és elindult Kiskunhalas belvárosába, hogy ismerőseitől pénzt kérjen. Nem sikerült pénzt szereznie, azonban 23 óra körül az egyik utcában egy padon észrevett egy ittasan alvó nőt, akit korábbról nem ismert. Felébresztette a sértettet és 1.000 forintot kért tőle.

A sértett azonban határozottan visszautasította a kérést, mire a vádlott azzal fenyegette meg, hogy ha nem ad neki pénzt, akkor „megszurkálja”. Eközben a vádlott mindkét kezét a zsebében tartotta, de a kést nem vette elő. A sértett a fenyegetés hatására sem akart pénzt adni, ekkor a vádlott a pénzért szexuális cselekmény elvégzésére ajánlkozott, eközben szeméremsértő módon simogatta a sértettet, illetve a nemi szervéhez nyúlt.

A sértett a vádlott magatartásán felháborodott, megijedt, ezért a padról felugrott és gyorsan elhagyta a helyszínt. A vádlott ekkor elővette az eddig zsebében tartott kést és – haragjában, hogy a sértett nem adott neki pénzt – hátulról a menekülő sértett combjának a felső részét egyszer megszúrta. A szúrás miatt a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ami miatt kérte a vádlott megbüntetését.

A letartóztatásban lévő vádlottat a járási ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletén kívül szeméremsértés vétségével és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog határozni.


Hasonló cikkek