Rajzversenyt rendeztek a vértanú emlékére Kecskeméten

Lahner György tábornok, aradi vértanú emlékére rendeztek műszakirajz-versenyt a Kandó Kálmán Technikumban.

Kevésbé ismert, hogy a  dicsőséges 1848-as honvédseregben nagyszerűen képzett és a tudományos életben jegyzett katonák, tisztek tábornokok  voltak. A Johannes Arthur Woldemár Görgey katona kémikus, kiemelt eredményeket produkáló vegyész, nem sokat mond a hálás utókornak. Ha hozzátesszük, hogy honvédelmi miniszter majd Magyarország köztársasági elnöke az sem segít sokat. Talán ha nem a keresztlevele szerinti nevét használjuk, hanem amire az érdemtelenül reáragasztott, máig hivatalos rehabilitációra váró “ÁRULÓ” ragadvánnyal, Görgey  Artúr, így már igen. Bács-Kiskun lakosai között a szervezetbe is tömörült hagyományőrök, mint vezetőjük Szkenderovics Zoltán Zoltán fontosnak tekintik  az értékek megőrzését és tovább tovább örökítését.

Szkenderovics Zoltán műszakirajz-tanár, aki civilben a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület vezetője, fontosnak tartja az aradi vértanúk emlékének őrzését.

Mint a Kandó középiskola műszaki tanára négy 9. osztályban tanít műszaki rajzot, a villanyszerelőknek, a gépi forgácsolóknak, a szerszámkészítőknek és a hegesztőknek. A mintegy száz diákot a tanév elején egy közös műszakirajz-versenyre invitálta. Az egész éven átívelő házi versenyen kilenc különböző műszaki rajzot kellett elkészíteniük a tanulóknak. A legjobb 21 diák jutott be a döntőbe, az élen Schulcz Bence végzett.

A döntőbe azonban nem számított bele a korábban elért pontszám. A végső megmérettetésen két műszaki rajzot kellett elkészíteniük. Az első hat helyezettet díjazták. Az első három helyezett a gépi forgácsolók közül került ki: 1. Kozák Sándor, 2. Nagy Roland, 3. Sulyák Levente. Rajtuk kívül hárman kaptak különdíjat: ketten a gépi forgácsolóktól, Oláh Lili és Lázár Levente, valamint Schulcz Bence az 1/9/2 szerszámkészítő–mechatronikus karbantartó osztályból.

Szkenderovics Zoltán tanár hozzátette: egykoron Lahner György is kezdetleges műszaki rajzokat használt a fegyverek gyártásához, például a honvédsereg által használt Augustin-puskákhoz. Ezen korabeli rajzokat tanulmányozva jól látszanak a mai műszaki rajz alapjai. Éppen ezért, mint a történelem nagy tisztelője, ezen versenysorozatot Lahner György emlékére szervezte meg. Ezzel is bizonyítva, habár a múlt történelem, de  Bács kiskun nem felejt.

Forrás: Bács Kiskun Megyei Hírportál

Révhegyi Andrea

Amennyiben tetszik a Bács-Kiskun tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek