Rákóczi emlékplakett a segítőknek, támogatóknak

Közel százan érkeztek szombat délután Oroszlány egyik legnagyobb és legaktívabb civil közösségének, a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének évadértékelő, évzáró programjára a művelődési központba.

A vendégek között ott volt Lazók Zoltán polgármester és Rajnai Gábor alpolgármester mellett Csáky Pál felvidéki Európa parlamenti képviselő, aki nem először meghívottja és résztvevője a szervezet eseményeinek.

Értékelő beszédében Nagy Csaba elnök számolt be életükről, s mint az a felsorolásból kitűnt, nem unatkoztak idén sem a „rákóczisok”. A történelmi múltunkat feltáró előadások mellett kiállítást, kirándulásokat rendeztek, nemzetközi vetélkedőt, író-olvasó találkozót szerveztek, felújíttatták a Millenniumi Emlékművet. Megemlékeztek jeles történelmi emléknapjainkról, neves magyar irodalmárok évfordulóiról, s nem utolsó sorban meg kell említeni az idei év egyik legrangosabb eseményét, a XXII. Majki Rákóczi Napot. Ősszel irodalmi délután, kétnapos Tisza-vidéki látogatás következett, október 6-án az aradi vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést, majd – szintén e hónap végén – csendes mécsesgyújtást szerveztek a majki, Madár-hegyi temető katonasírjainál. Hagyományosan, november 4-én, az 1956-os forradalom vérbe fojtásának évfordulóján ismét az Ápolási Intézet melletti emlékműnél gyújtottak mécsest.

A beszámoló ismertetése után került sor a Pro Probitate (A helytállásért) oklevelek és Rákóczi-emlékplakettek átadására. Az oroszlányi Rákóczi Szövetség érdekében kifejtett tevékenységük megbecsüléseként Csáky Pál felvidéki Európa parlamenti képviselő, Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alapító tagja és kurátora, Nagy Ildikó pedagógus, Körtvélyfáy Zoltán a művelődési központ igazgató helyettese, Körmendi Zoltán helyi kőfaragó mester és Simonics László zenepedagógus vehette át az elismerést.

A rendezvényen Horváth Sándor adott ajándékműsort, végezetül Nagy Csaba elnök karácsonyi és újévi jókívánságait tolmácsolta a jelenlévőknek.


Hasonló cikkek