Rárepült a Jobbik az újranyitásra

Z. Kárpát Dániel szerint a kormány teljes társadalmi csoportokról mondott le.

Azonnali intézkedésre szólította fel a kormányt szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik három országgyűlési képviselője, mondván, vagy adjanak támogatást azoknak, akiknek a válság miatt kiesik a bére, vagy kezdjék meg – szabályozott keretek között – az ország részleges újranyitását.

Z. Kárpát Dániel Európa egyik legszűkmarkúbb, legkegyetlenebb kormányának nevezte a magyart, „amely hajlamos teljes társadalmi csoportokról megfeledkezni, illetve lemondani”. Az ellenzéki politikus pártja azon, korábban már bemutatott javaslatára emlékeztetett, hogy egy kormányzati alapól állják a járvány miatt kieső bérek négyötödét. Egyben sürgette, hogy – a járványügyi előírások szem előtt tartása mellett – a magyar sportolók lehetőségeit visszaadva nyissák újra a szabadidőközpontokat.

Magyar Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a vendéglátóhelyek zömének újranyitásához nincs már elegendő tartaléka a tulajdonosnak, ezért vagy bértámogatásra vagy szabályozott újraindításra van szükség. Nunkovics Tibor társadalmi igazságtalanságnak nevezte, hogy a kormányzati támogatások elmaradása matt egyre több vállalkozás megy tönkre, miközben „a fideszes haverok kaszinói” tovább termelhetik a profitot.

A Pannon Hírnök szerkesztője, Jerez J. Gyula írásában az újranyitásról, illetve annak esetleges következményeiről írt.

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek