RAVAK-fejlesztés Kistarcsán

Új központot épít a Pest megyei településen a szaniteres cég.

Új logisztikai és szakemberképző központot épített a RAVAK fürdőszobafelszereléseket gyártó vállalat Kistarcsán 2,5 milliárd forintból – közölte a RAVAK Hungary Kft. csütörtökön az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a beruházásban 3600 négyzetméteres raktárt, 500 négyzetméteres bemutatótermet építettek, és 1100 négyzetméteren irodákat hozott létre.

A közleményben Vajányi László cégvezető kiemelte, az új létesítményben képzési központot is kialakítottak, ahol a lakberendezési- és termékismereti  oktatásokon kívül, gyakorlati képzéseket is tartanak szakembereknek, szakiskolás diákoknak, hogy termékeiket megfelelő szakértelemmel telepítsék a háztartásokba, szállodai és sportlétesítményekbe.

A cégvezető elmondta, vállalatuk elsőként telepedett be a kistarcsai kórház melletti gazdasági övezetbe. Az 1,8 ha területen megépült központ létesítésével egyidőben 16 új munkahelyet hoztak létre, 58-ra növelve a munkatársak létszámát. Vajányi László hozzátette, a fiatal generációval is felveszik a kapcsolatot, számukra olyan programokat terveznek, amelyekkel a szakiskolákban elsajátított ismeretet egészítik ki a diákok, átadják a gyártónál alkalmazott műszaki és innovatív ismereteket is.

A RAVAK Hungary Kft. a cseh RAVAK Rt. leányvállalataként, 1999-ben kezdte el működését, meghatározó szerepet tölt be a magyar fürdőszobai berendezések és kiegészítők piacán. Az öntött műmárvány zuhanytálcák és mosdók Magyarországon, Szegeden készülnek, a fürdőszobabútorok, illetve kerámia termékek a lengyelországi gyáregységből érkeznek Magyarországra, a zuhanykabinok, kádak, pedig csehországi gyáregységeikben készülnek.

A cég 2020. évi árbevétele meghaladta a 4,3 milliárd forintot, a magyarországi közvetlen beruházásaik értéke elérte a 6 milliárd forintot.

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek