Régészeti könyvbemutató Miskolcon

Tizennégy bronzkori településen folytatott régészeti kutatás eredményeiről jelentetett meg közösen könyvet a miskolci és a kölni egyetem. A kötet szerdai bemutatóján dr. Raczky Pál professzor mesélt a közönségnek a bronzkori építkezés sajátosságairól.

Bogács, Gelej, Tiszabábolna, Borsodivánka, Tard, Tibolddaróc, Emőd, Mezőcsát, Maklár, Novaj, Tiszakeszi, Hernádnémeti, Vatta, Tiszalúc olyan Borsod megyei helységek, ahol bronzkori települések nyomaira bukkantak, majd régészeti feltárást végeztek a kutatók. Ezek a bronzkor i.e. 2000-1500-ig tartó időszakából származnak. Az akkor élő közösségek egy speciális belső struktúra alapján építkeztek, ugyanis kör alakú településeket hoztak létre. A Borsodban vizsgált helyek jelentősége kiemelkedő, mert komplex bronzkori falvak, ún. tellek, azaz lakódombok. Jól elkülöníthető rétegeket találtak a szakemberek, és a vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a lakosok többszáz éven keresztül építették településüket, a rétegekben rejtőző leletanyag alapján pedig reprodukálni lehet a közösség életét.

P. Fischl Klára bronzkori települések térképét mutatja a miskolci Szemere Szalonban (Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

A most megjelent háromszáz oldalas angol nyelvű kiadvány -Borsod Region Bronze Age Settlement (BORBAS) Catalogue of the Early to Middle Bronze Age Tell Sites Covered by Magnetometry and Surface Survey, szerzői Tobias L. Kienlin professzor Kölnből, P. Fischl Klára a Miskolci Egyetemről és Pusztai Tamás a miskolci Herman Ottó Múzeumból.

Különféle konferenciákon elhangzottak már a borsodi kutatás eredményei, Barcelonától Vilniuszig mindenhol nagy nemzetközi visszhang kísérte, és komolyan érdeklődnek a projekt után a külföldiek. Utoljára Bóna István professzor foglalta össze a bronzkori kutatások eredményeit az 1970-80-as években, így mindenki nagyon várta az új könyv megjelenését, hiszen a közben eltelt időszakban a technika rengeteget fejlődött. Ma már a területeket roncsolásmentes kutatási csomaggal vizsgálják, amely tartalmaz geodéziai feltárást és felmérést, légi felvételek készítését, felszíni leletgyűjtést, fémkeresős kutatást, valamint talajminta vételezést.

Boldog olvasók az új könyvvel ( Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

A most megjelent kiadvány még csupán angol nyelven érhető el, ám akiket érdekel a korszak, azok a www.bronzkor.hu oldalon találnak izgalmas olvasnivalót az akkori életről, szokásokról, településekről.

(Megjegyzés: az Iváncsán talált leletegyüttes képe MTI Fotó)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek