Kertész Erzsi eredetileg pszichológusként végzett, és viszonylag csak későn kezdett el az írással foglalkozni, de azóta az egyik legnépszerűbb gyerek- és ifjúsági szerzők közé tartozik. Könyvei számos kiskorúval szeretették meg az olvasást, ám legújabb regénye, Az átutazó ezúttal – legelőször − a felnőtt közönségnek szól. Új könyvéről kérdeztük a szerzőt.
Fritsi Péter/Pannonhírnök: Mennyire volt más most felnőtt olvasóknak írni?
Kertész Erzsi: Eleinte nehezen ment, hosszabb időre félre is tettem a szöveget. Főként a váltást övező elbizonytalanító gondolataimat kellett kezelnem, mert időről időre felmerült bennem, hogy most valami nagyon új dolgot csinálok, amiben még nincs tapasztalatom, és talán újra kellene kereteznem az alkotási folyamatot. Azt hiszem, próbáltam több komolyságot, megfontoltságot erőltetni magamra, amit kissé nehezen sikerült elengedni. Amikor viszont belelendültem, már nem éreztem különbséget az írásban. Mindemellett az eredmény megítélésében is bizonytalanabb voltam, mint a gyerekkönyveimnél, ezért nagyon figyeltem Péczely Dóra szerkesztő észrevételeire a szöveggel kapcsolatban. Bárhogy is nézzük, mégiscsak új terep volt ez számomra.
− Valahol a regény vége felé elhangzik egy mondat az egyik karakter nevével kapcsolatban. Mennyire volt tudatos a szereplők névválasztása?
− Az évek során rengeteg nevet adtam a szereplőknek a könyveimben, és fűződik ehhez egy kis babonám, miszerint nem szívesen adok olyan nevet, amit már használtam. Általában a naptárt, illetve az internetes névgyűjteményeket hívom segítségül, ahol sokszor a jelentésnek is utánanézek. A karakter ilyenkor már ott van a fejemben, és ahogy a neveket pörgetem, olyan, mintha egyszer csak illeszkedést éreznék a képzeletbeli figura és egy adott név között. Van, amikor ezt az összeillést sehogy sem találom, így azonban írni sem tudok róla, ezért a névadás nagy jelentőségű pillanat, és mindig nagyon megkönnyebbülök, amikor megtörténik. A könyvben egyébként beszélő név a Szilárd és egy kicsit a Csilla is: egy csillag jutott róla eszembe. De csak halványan hunyorgó.
− Árnyasfa komoly szerepet játszik Az átutazóban, a főszereplő kiszakad nyüzsgő városi életéből, közben a saját démonjaival is szembesül. Melyik született meg előbb, a cselekmény vagy a helyszín?
− Az elhagyatott helyszín fontos volt, hiszen a regény egyik alapkérdése éppen azzal függ össze, hogy a megszokott kommunikációs csatornák és tájékozódási pontok hirtelen elveszni látszanak. Azt is tudtam, hogy erős, markáns karakterekre szeretném építeni a történetet, így a világtól elzárt falu, az itt üzemelő kocsma, vagy a házibuli, mint szociális tér adódott logikusan. Leghamarabb egyébként a regényt végigkísérő alapkérdés született meg, mellyel a válsággal küzdő főszereplő, Csilla szembesül. Ez elsősorban lélektani irányultságú felvetés, ami a pszichológiai érdeklődésemből adódik. Erre épült rá először a sajátos helyszín, majd a sokszínű szociális közeg, amely visszatükrözi a főszereplő saját démonait, míg végül ezek egymásra hatása vezet el egy bűnügy megsejtéséhez és az amatőr, de nagy téttel bíró nyomozáshoz.
− Van-e esetleg a külföldi vagy magyar szerzők közül, aki hatással volt a regény létrejöttére?
− Szeretem Neil Gaiman világát, illetve azt a módot és arányt ahogyan a realitást keveri a misztikus elemekkel. Talán őt tudnám megemlíteni, bár inkább hangulatban, mint tartalmi szempontból. Bevallom, nem vagyok kutatója a műfajnak, így ez a történet egy előképek nélküli folyamatos kísérletezés volt részemről: hogyan tudom izgalmas ‒ és talán szokatlan ‒ arányban vegyíteni az emberi drámát, a felmerülő egzisztenciális kérdéseket, a misztikumot, és a nyomozási szálat, amely a feszítő kételyek nyomán szinte szándékolatlanul fut végig a cselekményen.
− Tervez-e még a jövőben felnőtteknek szóló történeteket írni?
− Ha időm engedi, szívesen írnék még felnőtteknek. Van néhány ötletem, ezeket leginkább egymástól független, rövid, novellaszerű történetekként tudom elképzelni. De ez még a jövő zenéje, most egy időre visszatérek a gyerekkönyvek világába.
Az átutazó a Prae kiadó Krimi ma című sorozatában jelent meg, a regényről pénteken érkezik írásunk a Könyv Hétvégre! ajánlóban.
