Rekordot döntött a használtautók forgalma

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ami 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A használtautók első félévi forgalma 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is, így minden idők legnagyobb első félévi forgalmát bonyolította a belföldi autópiac idén – ismertette Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég keddi közleményében.

Várakozásuk szerint reális az esély, hogy ebben az évben megdől a használtautó-piac éves forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa, tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma rendre 6-8 százalékkal szokta meghaladni az első féléves szinteket.

Abban, hogy a piaci aktivitás meghaladja a koronavírus előtti időszakét, az általános élénkülés mellett komoly szerepe van annak is, hogy évről évre dinamikusan nő a belföldi személyautó-állomány, amely tavaly év végén meghaladta a 3,9 milliót, ami 22 százalékkal több az öt évvel korábbinál.

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 30, utóbbiaknak 23 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát.

Az importált használt autók száma  az első fél évben 62 400 darab volt, 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 65 000-es értéktől.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek