Rendezvények, programok az Új Kenyér Ünnepén

Budapesten idén is megnyitják a Magyar Ízek Utcáját a nemzeti ünnep alkalmából augusztus 20-21-én a budapesti Clark Ádám tér és a Döbrentei tér között. Az új kenyér ünnepén idén a versengés helyett az összefogás jegyében készül a Nemzet Kenyere.

A Magyar Ízek Utcája rendezvényen a Védjegy program alatt működő pékségek kínálják minőségi termékeiket, a színpadon bemutatják a kovász készítését és a Magyar Pékválogatottat munka közben. Számos élelmiszer-előállító őstermelő is jelen lesz jelen lekvárokkal, gyógynövény-készítményekkel, gyümölcslevekkel, húskészítményekkel, sajtokkal, kézműves sörökkel, borokkal, valamint pálinkákkal.

A Szent István napi kenyér 2016-ban kerek formájú, új búzából készült kovászos technológiával, hagyományos módon és hagyományos alapanyagokból készült. A kenyér megkapta a Magyar Pékség Védjegyet is, amely garantálja, hogy biztonságos és egészséges körülmények között készült sütőipari termékről van szó.

hirmagazin_2015-08-12_143251

Fesztiválok, tűzijátékok országszerte

Debrecenben az idei augusztus 20-ai virágkarnevál soha nem látott attrakcióval indul, egy Szent Koronát formázó hőlégballon emelkedik majd a magasba a Nagytemplom elől, és átrepül a város fölött.

Békéscsabán Munkácsy-tortával, tánc- és bábelőadással, koncertekkel, tűzijátékkal ünnepelnek augusztus 20-án. A főtérre kilátogatókat egész napos programok is várják, így lesz vásár, kézműves játszóház, arcfestés és népi játékok.

Gyulán augusztus 19. és 21. között rendezik meg a XXII. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját, amelyen tizenhét táncegyüttes, a magyar mellett erdélyi, vajdasági, török, portugál és bosznia-hercegovinai együttesek, valamint szucsági és türei adatközlő táncosok is fellépnek.

Orosháza-Gyopárosfürdőn a XIII. Kenyérünnep rendezvényeivel ünneplik augusztus 20-át.

Vác több napos rendezvénysorozattal emlékezik: lesz kenyéráldás, szimfonikus zenekari koncert, néptáncosok fellépése, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium bemutatkozása és természetesen tűzijáték. Kísérőrendezvényként sörfesztivált rendeznek, melyen számos könnyűzenei koncert is szórakoztatja a látogatókat.

Dunakeszi megújult főterén rockopera részletek és térzene hangoznak el, valamint modern- és néptánc előadások, színházi előadás és tűzijáték is köszönti az ünneplőket.

Füzéren a várnapokon ugyancsak egész hétvégén érdekes programok – hagyományőrző csoportok, koncertek harci bemutató, tűzzsonglőrök, reneszánsz táncok és dallamok, táncházak, kézműves foglalkozások, történelmi játékok, íjászkodás, harci bemutatók, tárogatózene, különféle interaktív játékok – várják az érdeklődőket.

Megszegik a Nemzet Kenyerét

A kenyérfesztivál különösen kiemelt ünnep a Göcseji Falumúzeum számára, amely 1968-ban, éppen augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. A szervezők hagyományőrző programokkal készülnek a rendezvényre: megnyitják a kovácsműhelyt, játszóházak, hagyományőrző folklóregyüttesek várják a látogatókat, de lesz solymászat és hőlégballonozás is.

osszeontes, liszt, magyarok kenyere

A Magyarok kenyere kezdeményezés 2011-ben indult Pécsről, keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet osztanak szét a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetek között.

A Magyarok kenyere kezdeményezés pécsi ünnepén kenyérszenteléssel, jótékonysági akcióval és a Csaba királyfi című, székely nemzeti rockopera előadásával emlékeznek meg nemzeti hagyományainkról.

Forrás: MTI

Képek: https://www.hirmagazin.eu, programturizmus.hu http://www.nak.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Mit ünneplünk Augusztus 20-án?

Tűzijáték-előkészületek Budapesten


Hasonló cikkek