Rendhagyó módon zajlik idén a Csiperó fesztivál

Idén más formában valósul meg Kecskeméten a rendezvény: bár külföldi gyerekek nem érkezhettek, a kecskeméti közönség átérezheti egy kicsit a népszerű gyermekfesztivál hangulatát

Ezen a héten, keddtől péntekig a szervező Európa Jövője Egyesület Facebook-csatornáján láthatók délután 15 órától a frissen készült videók a gyermekcsoportok produkcióiról. Emellett zajlik két gyermektábor: a kreatív foglalkozásokat Mészáros Marianna képzőművész, a fotós-filmeset pedig Gál Orsolya szakember tartja.

Csütörtök és péntek este pedig élő zene tölti be az egyesület székházának udvarát. Az egyesület két külföldi, egy olasz és egy szerbiai partnerrel tavasszal elindította a TREMOLO projektet. Ennek keretében három fiatal zenekar koncertezik a városban. A hazai pályázatot a Zajnal együttes nyerte. A három banda pénteken hallható.

A zenei program a következő a Kápolna utca 24. szám alatti székház udvarában. Csütörtökön 19.30-kor a WEBEUnited kórus, azaz a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium kórusa és a Scherzo vegyeskar ad közös koncertet. A bolyaisok már napok óta próbálnak.

Ezt követően 20 órától hallható a TREMOLO projekt hazai képviselője, a Zajnal együttes mini koncertje, majd 21 órakor a Kurtautca zenél. Pénteken ugyanitt 19 órakor a Jacaránda játszik a színpadon, majd 20 órakor a TREMOLO magyar, szerb és szicíliai zenekarai adnak közös koncertet, 21 órától pedig Szilágyi Áron dorombművész Zoord együttese fokozza a hangulatot – írja a BAON.

Révhegyi Andrea


Hasonló cikkek