Rendkívüli érdeklődés kísérte az olasz-magyar gazdasági fórumot Rómában

A Magyarországon már sikeresen vállalkozó olaszok és a magyarországi lehetőségek iránt érdeklődők is részt vettek a Magyarország fókuszban című olasz-magyar gazdasági fórumon, amelyet a római magyar nagykövetség, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara (CCIU) és a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara  szervezésében Rómában tartottak csütörtök délután.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok további erősítését és új partnerkapcsolatok megteremtését szolgáló találkozót Francesco Maria Mari, a CCIU elnöke és Kovács Ádám római magyar nagykövet nyitotta meg.
Kovács Ádám az MTI-nek elmondta, hogy a több olasz várost is érintő gazdasági rendezvénysorozat a 2010 óta sikeresen véghezvitt magyar gazdaságpolitikát, valamint a magyarországi gazdasági és befektetési környezetet mutatja be. Elmondta, hogy a kétoldalú áruforgalom az utóbbi években dinamikusan fejlődik: idén szeptemberig meghaladta a 10 milliárd eurót. Az export tavalyhoz képest 5 százalékkal erősödött és elérte a 3,7 milliárd eurót, az import enyhe csökkenéssel a 3 milliárdot.
Ha év végéig ez a tendencia folytatódik, a kétoldalú forgalom és a kereskedelmi többlet is növekedni fog – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy egyre több magyar vállalkozó érdeklődik az olaszországi befektetési lehetőségek iránt.

Francesco Maria Mari, a CCIU elnöke szerint Magyarországon naponta nyílik olasz vállalkozás. “Magyarországon már most is számos olasz vállalkozó van és egyre többen lesznek. Magyarország történelmi partnerünk, és a magyar gazdasági fejlődés káprázatos, az első Európában, ami a makrogazdasági mutatókat illeti, ezért az olasz vállalkozók Magyarországon nagyon érdekes piacot találnak. Az sem számít, hogy a magyar belső piac csak 10 milliós, mivel a vásárlóerő jelentősen növekszik, főleg ami az élelmiszeripari, autóipari és más minőségi olasz termékeket illeti”- mondta a CCIU elnöke. Hozzátette, hogy Magyarország a közép-kelet-európai térség és a keleti piac felé is jelentős hídnak számít az olasz vállalkozók számára.
Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, hogy a kötelező tagságra épülő olasz kamarai rendszer és a teljes magyar gazdaságot lefedő magyar közötti együttműködés hozzájárul az üzleti partnerközvetítés és a kereskedelemfejlesztés erősítéséhez. Megjegyezte, hogy a lassulással számoló Nyugat-Európával szemben Magyarország az északi és déli piacon kereshet lehetőségeket. Az olasz vállalkozói élet számára pedig Magyarország  kamarai bázist nyújthat a V4-csoport felé.     A Római Magyar Akadémián rendezett gazdasági fórumon sorban álltak az olasz érdeklődők. A Magyarországon már jelen levő olasz vállalkozók nagyon pozitívan értékelték tapasztalataikat, a magyarok “nyitott hozzáállását, szakmai hozzáértését” emelték ki.

 


Hasonló cikkek