A pozsonyi rendőrök kínos esete

Nem mindennapi ügybe keveredtek a minap a pozsonyi rendőrök. Rendszámtáblával ütötte meg őket egy helytelenül parkoló személy.

Még a múlt pénteken történt, valahogy így: Félreparkolhattak tízóraizni a rendőrök, amikor olyat pillantottak meg, hogy megállt a kezükben a pozsonyi kifli. Egy szétcsúszott sofőr hajtott be a képbe, aki fittyet hányva a szabályokra, a járdákon keresztül, füves területen át gurult a kocsijával egészen addig, amíg ki nem kötött egy a mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyen.

A rendőrök kipattantak az autójukból, és határozott léptekkel megközelítették a férfit, akit megpróbáltak felelősségre vonni a parkolási jelenete miatt. Ámde a befenyített vezető kikérte magának a helyszíni bírságot, mire a rendőrök tájékoztatták őt, hogy ha akadékoskodik, azon nyomban “leszerelésre fog kerülni” a rendszámtáblája.

Így is lett. Erre a parkolózseni sem volt rest, és ő is nekilátott lebuherálni a rendfenntartók autójának megjelölését. Az nem világos, hogy amíg ezzel ügyködött, a két rendőr mivel foglalatoskodott, de amikor az elkövető végzett a bütyköléssel, hirtelen vérszemet kapott. Megtámadta az egyenruhásokat, kitépve a kezükből a saját tábláit is. Erre megemberelték magukat a rendőrök, és sikerült visszakaparintaniuk a rendszámokat.

A rendszámtáblák egymás kezéből való kapkodása még egyszer megismétlődött. Majd a férfi váratlanul befenyegetett a táblákkal és a nyomaték kedvéért az egyik rendőrnek oda is sózott egyet. Ezzel azonban átlépte a vörös vonalat. Ennél a pontnál a rendőrök kénytelenek voltak kényszerítő intézkedéseket foganatosítani, egyszersmind le is tartóztatták a férfit, akit hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményével gyanúsítanak.

Forrás: parameter.sk

Fotó: Polícia SR

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek