Rendőrt gázoltak el a Somogy megyei Visznél a 67-es úton

Elgázoltak egy rendőrt a Somogy megyében, a 67-es főúton Visznél. A gázolót – aki segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – elfogták – közölte a rendőrség szerda este a honlapján.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balatonlellei körzeti megbízottak szerdára virradóra 0 óra 35 perckor a 67-es számú főútvonalon, Visz külterületén intézkedtek egy közlekedési balesetnél. A szolgálati személygépkocsi megkülönböztető fényjelzése működött, a rendőrök láthatósági mellényt viseltek, ennek ellenére egyiküket elütötte egy Balatonszemes irányába közlekedő személyautó.
A baleset következtében a rendőr 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrök 20 perccel később, a helyszíntől néhány kilométerre megállították a keresett autót. A járművet tulajdonosa, egy 54 éves kaposvári nő vezette, azonban az adatgyűjtésnél felvetődött, hogy a baleset idején a volánnál az autó utasa, egy 30 éves somogysárdi férfi ült. A férfinál és nőnél egyaránt felmerült az ittas járművezetés gyanúja, ezért előállították őket a Fonyódi Rendőrkapitányságra. Mindkettőjük kihallgatása – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – folyamatban van, és indítványozzák letartóztatásukat.

 


Hasonló cikkek