Reorganizálják a megszüntetett járások állami közigazgatását

A kormány hozzálátott Ukrajna területi-közigazgatási reformjának végrehajtásához.

Ennek keretében felszámolják az összevonások során megszűnt járások állami közigazgatását. A feladat elvégzésével a megyei állami adminisztrációkat bízták meg.

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatásnak mindössze 20 nap áll rendelkezésére, hogy létrehozza a reorganizációt lebonyolító bizottságot.

Mint ismeretes, Ukrajna legnyugatibb megyéjében korábban 13 járás volt. Az új struktúrában 6 maradt: a beregszászi, a munkácsi, a rahói, a técsői, az ungvári és a huszti.

Elemzők szerint elhúzódó, konfliktusokkal terhelt procedúra következik, melyek végén a járások korábbi hatásköre lényegesen beszűkül, jogosítványaik jelentős része a kistérségekhez kerül.


Hasonló cikkek