Részegen fenyegette, majd összeverte az apját

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy harmincöt éves férfival szemben.

Az italozó életmódot folytató vádlott együtt él a szüleivel egy Tiszaújváros melletti kistelepülésen. A vádlott és az édesapja már hosszú ideje haragos viszonyban voltak, rendszeresek voltak köztük a veszekedések a vádlott életmódja miatt.

A vádirat szerint 2019. december 21-én az ittas állapotban lévő vádlott az otthonukban ismét szóváltásba keveredett az apjával, és ennek során előbb sértő megjegyzéseket tett rá, majd megöléssel fenyegette meg.

Miután a vita véget ért, a sértett a lakóház pincéjébe ment dolgozni. Rövid idő elteltével a vádlott az apja után ment, és újra szidalmazni kezdte, majd rátámadt a sértettre, több alkalommal ököllel arcon ütötte, illetve testszerte többször megrúgta.

A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést valamint arc,–mellkas-, és vállzúzódást szenvedett.

A sértett a sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt a vádlottal szemben magánindítványt terjesztett elő.

A járási ügyészség vádiratában elzárás büntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

ugyeszseg.hu

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek