Részegen hajtott a villanyoszlopnak

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy paksi férfi ellen folytattak több bűncselekmény elkövetése miatt.

Egy 25 éves paksi férfi közlekedett 2019. május 19-én az éjszakai órákban az általa vezetett Mercedes típusú személygépkocsival a 65-ös főúton Kétyen. Vélhetően ittassága miatt egy balra ívelő kanyarban fékezés nélkül az út melletti beton villanyoszlopnak ütközött, mely kitörött. A jármű ezt követően a füves útpadkán egy gyümölcsfát is kidöntött, és egy ingatlan kerítését megrongálta.

A férfival szemben a helyszínen a rendőrök alkoholteszteres vizsgálatot végeztek, és megállapították, hogy ittas volt, mikor a baleset történt. Ruházatának átvizsgálása során zsebéből alufóliába csomagolt ismeretlen eredetű anyag is előkerült, melyről a kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy kábítószer. Az is kiderült, hogy a sofőr vezetői engedéllyel sem rendelkezik. A férfi a balesetet követően az állampolgárokkal és a rendőrökkel is agresszív magatartást tanúsított.

A 25 éves elkövetővel szemben a bonyhádi rendőrök szabálysértést és büntetőeljárást is kezdeményeztek. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki ittas járművezetés vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A bonyhádi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

police.hu


Hasonló cikkek