Részleges nyitás jöhet márciustól Magyarországon

Nem kell bérleti díjat fizetni éttermeknek és konditermeknek május végéig, és kétmillió embert is be tudnak oltani két nap alatt – hangzott el a csúsztatott kormányinfón.

A péntekre halasztott Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a 24.hu szerint elmondta: óvatos, szakaszos nyitásra van szükség, két ütemben lehetséges ez. Március elejétől, illetve április elejétől lehet részleges nyitás, de ehhez szükséges a szabályok betartása – tette hozzá a miniszter, aki kiemelte, lefelé futó volt a hét elejéig a járvány, most stagnálás van.

Kijelentette: utóbbi egyik oka, hogy a vírusmutáció gyorsabban terjed, de remélhetőleg elkerülhető lesz a harmadik hullám.Később kérdésre pontosította a nyitás két ütemének időpontját:

március 1., illetve egy hónappal később, azaz április 1. és 3. között.

Részleteket árult el a kínai vakcinabeszerzés üteméről is: a magyar kormány  ötmillió adagról kötött szerződést, eszerint februárban 250 ezer embernek elegendő vakcina érkezhet, márciusban, áprilisban ugyanennyi, azaz addig 750 ezer adag, majd utána 1,7 millió embernek elegendő vakcina jöhet, ha a kínaiak eleget tesznek a szerződésnek.

Vagyis összesen 2,5 millió embernek elegendő vakcinát kapunk Kínából – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, nem tart a kormány attól, hogy a Magyar Orvosi Kamara által bírált orosz vagy a kínai vakcinák beadását a háziorvosok megtagadnák. Ha lesz elég vakcina, egy nap félmillió embert tudnak majd beoltani – mondta el, hozzátéve egy hétvégén egymillió embert be lehet oltani, kérdés, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre.

A héten indult a 82 év felettiek oltása, ami Gulyás szerint eddig zökenőmentesek zajlik.

Péntek reggel Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában említette a gazdasági (újra)nyitást, ennek a részleteiről is beszélt Gulyás Gergely. Ez alapján az állami ingatalnokat bérlő konditermeknek, éttermeknek, kávézóknak február elseje és május 31-e között nem kell bérleti díjat fizetniük, a rendelet erről ma meg is jelenik.

Elmondta azt is, hogy tízmillió forint erejéig hitelt adnak a kis-és középvállalkozásoknak, 3 évig meg se kell kezdeni a törlesztést.

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek