Rettegést és félelmet hoztak a migránsok a délvidéki magyarokra

Teljesen tönkretették a szerbiai magyar települések életét az illegális bevándorlók, akik házakba törnek be, ahol például eltüzelik a bútorokat – olvasható a Pestisrácok.hu oldalon.

A Pesti TV Riporter című műsorának stábja a vajdasági Magyarmajdány, illetve Rábé községben forgatott, ahol a helyi lakosok beszámolói szerint a migránsok feltörik és tönkreteszik az üresen álló házakat. Makra Péter polgármester beszámolt arról is, hogy a település közösségi házába is többször betörtek, a közelmúltban tüzet is raktak az épületben. A műsorban Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt, hogy idén csaknem 11 500 határsértőt fogtak el a déli határszakasznál és 148 ember ellen indítottak eljárást embercsempészés miatt.

Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese elmondta, ezen a határszakaszon állandó nyomás van, 2020-ban több mint 36 ezerszer intézkedtek a déli határon a magyar hatóságok, ami magas szám, még akkor is, ha vannak többször próbálkozók is. A Balkánon tehát „mozgás van”, egyrészt a Görögországba újonnan érkezők jönnek tovább, másrészt több tízezren évek óta a Balkánon vannak – mondta.

A műsorban megszólaló egyik helyi lakos becslése szerint napi 50-200 migráns fordul meg a 120 lakosú faluban, mind fiatal, katonai képzettségű, egyedülálló férfiak. Egy másik falubeli lakos azt mondta, félnek, hogy betörnek hozzájuk, és zavarja őket az állandó éjszakai hangoskodás is.

A műsorban elhangzik az is, hogy a migránsok legnagyobb kincse a mobiltelefon, és hogy feltölthessék azokat, sokszor bekötik az áramot azokba a házakba, ahonnan a tulajdonosok korábban kikötötték azt.

 

Külhon | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek