Rokonlátogatóba indult, betörés lett a vége

Azzal védekezett a gyanúsított a bíróság előtt, hogy rokonlátogatóba ment Felsőzsolcára, de betörés lett a vége, amit már nagyon sajnál.

A bíróság a mai napon letartóztatta azt a férfit, aki a gyanú szerint május 23-án Felsőzsolcán észrevette, hogy az egyik házban a lakók épp elmennek otthonról, majd befeszítette a kaput és az egyik ablakot, és bemenve az ingatlanba onnan készpénzt és ékszereket hozott el 600.000,- forint értékben. A cselekményt részben beismerte.

A bíróság megállapította, hogy a férfi többször volt már büntetve, többszörös visszaesőnek minősül, így ezért a cselekményéért akár 7 és fél év szabadságvesztés is kiszabható. Állandó lakóhelye nincs, gyakran ingázik a főváros és Miskolc között, így feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől megszökne, elrejtőzne. A korábbi eítélései sem voltak visszatartó erejűek vele szemben, szabadulását követően igen rövid idő elteltével valósíthatta meg a betörést, így fennáll a bűnismétlés veszélye is.

Mindezek alapján a bíróság indokoltnak tartotta letartóztatását június 27-ig. A döntés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.


Hasonló cikkek