Romániában hamarosan vészhelyzet váltja fel a szükségállapotot

A szükségállapotot már nem hosszabbítják meg május közepén, jelentette be Klaus Iohannis román államfő hétfő délután.

,,A szükségállapotot nem hosszabbítjuk meg, nem fogok újabb elnöki rendeletet kiadni a szükségállapot meghosszabbítására. Május 14-e lesz a szükségállapot utolsó napja. Május 15-étől a járvány féken tartása érdekében vészhelyzetet hirdetünk. Ezt külön törvény szabályozza, amely előírja, miként kell eljárni járvány esetén” – mondta a Cotroceni-palotában az államfő. Az elnök leszögezte, még nem ért véget a járvány, továbbra is több mint 300 új megbetegedést jegyeznek naponta, ,,de egy adott pillanatban tovább kell lépni”, és szervezési szempontból a szükségállapotról vészhelyzetre való átállás is ennek a folyamatnak a része.

Az államfő ismét felelős magatartásra szólította fel az embereket. ,,Függetlenül attól, hogy mit hallanak a televízióban, senki nem tudja, meddig tart ez a járvány, és rajtunk múlik, hogy az országban jól vagy kevésbé jól kezeljük a helyzetet. Én nagyon szeretném, ha együtt ellenőrzés alatt tudnánk tartani, ezért be kell tartanunk a hatóságok utasításait” – fogalmazott.

Lazítási folyamat

Lépésről lépésre, körülbelül kéthetes periódusonként történik majd a lazítási folyamat a szükségállapot feloldása után – jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis. Az államfő a SARS-CoV-2 vírus okozta járvány kezeléséről tartott megbeszélést hétfőn a kormány több tagjával. A megbeszélés után úgy nyilatkozott, május 15-étől vészhelyzetet vezetnek be. Ez többek közt azt is maga után vonja, hogy kötelező lesz a maszkviselés nyilvános zárt terekben és tömegközlekedési eszközökön. A szükségállapot feloldása után körülbelül kéthetente kerül sor egy-egy lazító intézkedés meghozatalára, tehát május 15-e után a következő engedmények június elejére, majd június közepére várhatók, mondta Iohannis. Május 15-e után kinyitnak a szépségszalonok, a fogászati rendelők és a múzeumok, de szigorított higiéniai és távolságtartási feltételek mellett. A sportolók újrakezdhetik az edzéseket a szükségállapot lejártával, a sportversenyeket azonban egyelőre nem tartják meg. Ez azonban csak a profi sportolókra vonatkozik, az amatőr sportolók számára továbbra is zárva maradnak a sportpályák. Továbbra sem gyűlhet össze háromnál több személy, és ez a kültéri testmozgásra is érvényes. Nem lesz többé szükség saját felelősségre vállalt nyilatkozatra ahhoz, hogy településen belül közlekedjünk, de korlátozások lesznek érvényben a település elhagyására vonatkozóan. Iohannis néhány példát is felsorolt a település elhagyásának elfogadható indokairól: elhagyhatjuk településünket munkaügyben, egészségügyi okokból, sportolás, kerékpározás céljából. Mindez viszont nem lesz érvényes olyan települések esetében, amelyek egészét vesztegzár alá vonták.

Forrás: agerpres.ro


Hasonló cikkek