Romantikus este a Miskolci Szimfonikusokkal

Liszt Ferenc, Sibelius és Grieg szerzeményei szerepeltek a Miskolci Szimfonikus Zenekar Yamaha bérletes koncertjén hétfőn este a Művészetek Házában.

Ismét megcsodálhatta a miskolci közönség annak a YAMAHA zongorának a hangját, amely 2019-ben került a Szimfonikusok tulajdonába, és azóta egy bérletsorozat épült köré.

‒ 2019-ben tudta megvásárolni a zenekar ezt a hangszert, és igyekszünk olyan programokat összeállítani, amiben jelentős szerepet kap a zongora maga. Azért is hoztuk létre a Yamaha bérletet, a forgalmazótól engedélyt kaptunk arra, hogy a nevet is használjuk. Ez egy abszolút zongorára épülő bérlet. Tehát, vagy csak tisztán zongoraművek szólalnak meg, mint az előző koncertünkön, vagy nagyzenekari kísérettel komponált zongorás darabok, mint ma este az a-moll zongoraverseny és a Haláltánc ‒ tájékoztatott Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője.

 

Kanai Thosifumi vezénylés közben (Fotó: Rogosz Péter)

 

Olyan darabok csendültek fel a hétfői hangversenyen, amelyeket a világ minden táján imád a közönség. A műsorban elhangzott Edward Grieg a-moll zongoraversenye, Jean Sibeliustól a Valse triste Op.44., valamint Liszt Ferenc két szerzeménye, a Les Préludes és a Haláltánc. A zenekart Kanai Toshifumi vezényelte, zongorán közreműködött Jan Vojtek.

 

Kanai Thosifumi visszatérő vendég

 

‒ 2021 novemberében hívtak meg először vendégkarmesternek egy szimfonikus bérlet koncertre. 2022-ben pedig a kalocsai Kék Madár Fesztiválon Beethoven 9. szimfóniáját játszottuk közösen, ott ízleltem meg igazán a nagy közönség és a zene örömét. Nagyon jó a Miskolci Szimfonikusokkal dolgozni, nem is munkának érzem, amit együtt csinálunk. Inkább azt mondanám, hogy olyan pozitív atmoszférát sikerült kialakítani, amivel közösen el tudjuk juttatni a jó zenét a közönségnek – mesélte Kanai Thosifumi karmester.

 

Jan Vojtek zongoraművész (Fotó: Rogosz Péter)

 

A zenekar következő hangversenyére március 9-én kerül sor a miskolci Művészetek Házában. Akkor Martucci: Notturno, Richard Strauss: Négy utolsó ének és Chausson: B-dúr szimfónia Op. 20 szerepel a műsoron. Az est karmestere Lorenzo Castriota Skanderbeg lesz.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Pillanatfelvétel a koncertről (Fotó: Rogosz Péter)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek