Rózsaszínre festették az elszállított autók telephelyének irodáját

Számos érdekes kísérlettel támasztották alá, hogy bizony a minket körbevevő színek drasztikusan változtatják meg hangulatunkat. Felveti a kérdést, hogy vajon az egészségre milyen hatással van, hogyha egész nap egy szürke, sötét irodában ül az ember?

Talán a lehető legjobb helyszínt választották a kísérlet helyszínéül azok a kutatók, akik arra voltak kíváncsiak, hogyan reagálnak az autójuk hiányában dühtől tajtékzó emberek, ha egy rózsaszín iroda fogadja őket.

A legtöbb ember az adott helyzetben ideges, feszült és mérges, még akkor is, ha valóban a saját hibája következtében szállították el az autóját esetleg egy szabálytalan parkolás végett. Az irodai alkalmazott természetesen nem tehet az egészről semmit, mégis ő neki kell kiállnia azt a mindennapi stresszhelyzetet, ami ebből fakad. A fal színének megváltoztatásának hatása drámai volt.

Az iroda sarkában felszerelt kamera jól láthatóan rögzítette az üvegajtón keresztül, hogy az érkező vendégek mindegyike gondterhelten, idegesen ragadta meg a kilincset. Viszont amint beléptek sokkolta őket a látvány, zavarban érezték magukat, a problémáról pedig egy pillanatra elfeledkeztek. Majd természetesen visszatértek az eredeti gondolatmenetükhöz, de sokkal nyugodtabban, kedvesebben szólították meg az irodai alkalmazottat. Sőt, volt olyan gépjármű tulajdonos, aki még mosolygott is.

szürke iroda

Színek hatása az érzelmekre – így válassza meg irodája küllemét

Hosszútávon érdemes olyan színt választania, amely nyugodtságot és harmóniát sugároz. Nem érdemes tehát vörös színt alkalmazni, amely bár a teljesítőképességet nyilvánvalón felkovácsolja, azonban hosszútávon kimerültséghez, agresszióhoz vezethet.

A zöld szín ezzel ellentétben megnyugtat, de mégis élénken tart. Egy zöld helyiség megnyugtatja a szemet és állítólag még az egészségre is jótékony hatással van. Hasonlóan kellemes érzetet vált ki a kék szín használata, amely nyugtató hatásán túl bizalmat kelt.

Ha fontosak az új ötletek, akkor kreatív szobáját mindenképpen sárgára változtassa! A sárga szín ugyanis ösztönzi a kommunikációt, miközben a memóriát is javítja. Az itt született gondolatok bizonyosan jó hatással lesznek az üzletére!


Hasonló cikkek