Rutinos felvidéki középpályással erősített a Komáromi FC

A szlovák másodosztályban érdekelt Komáromi FC hivatalos közösségi oldalán jelentette be a klub legújabb nyári szerzeményét. A lila-fehérek rutinos felvidéki középpályással erősítettek.

Az észak-komáromi lila-fehérek csapatában folytatja pályafutását Varga Péter, aki a szintén másodosztályú Puhó csapatától igazolt a Duna-parti együtteshez. A felsőtúri származású 23 esztendős védekező középpályás komoly rutinnal rendelkezik, korábban Léván kezdte pályafutását, majd végigjárta Szenice korosztályos csapatait és az UEFA Ifjusági Ligában az olasz FC Torino ellen is játszhatott.

Varga a Gyirmót együttesében is szerepelt, legutóbb pedig a szlovák másodosztályban vitézkedő Puhó csapatában futballozott. A 23 esztendős középpályás a szlovák Fortuna Ligában, az imént említett Szenice színeiben játszott, ahol 2015 szeptemberében mindössze 17 évesen debütált az Aranyosmarót elleni bajnokin. 14 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a Fortuna Ligában.

A Gyirmót színeiben a Merkantil Bank Ligában 64 mérkőzésen szerepelt és két gólt is szerzett, míg a legutóbbi idényben a Puhó csapatában 25 mérkőzésen jutott szóhoz és szintén két gólt értékesített.

Varga Péter a KFC harmadik nyári igazolása, korábban Patrik Rumanský és Michal Horodník érkezését jelentette be a komáromi futballklub.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: ma7.sk

Fotó: FB


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek