Ryan Gosling csak a hangjával simán elcsábít egy nőt

Megint jó Ryan Gosling-rajongónak lenni! A 2012-es Túl a fenyvesen-t követő két és fél éves ínséges időszak után megkaptuk a nagyszerű A nagy dobás-t és a rendkívül szórakoztató Rendes fickók-at, és már várhatjuk is a Drive jelenleg Magyarországon tartózkodó sztárjának következő filmjét, a La La Land című musicalt, amihez most futott be az első teaser előzetes. A Los Angelesben játszódó történetben Gosling dzsesszzongoristát alakít, aki összejön egy feltörekvő színésznővel (Emma Stone), ám amikor mindketten kezdenek befutni, a problémák is megszaporodnak körülöttük. A La La Land-et a három Oscar-díjas Whiplash-t is jegyző Damien Chazelle rendezte, a világpremierje az augusztus utolsó napján kezdődő velencei filmfesztiválon lesz, az amerikai mozikba pedig december 2-án kerül. A magyar bemutató időpontja eddig nem ismert, de nagyot csalódnánk a honi moziforgalmazásban, ha nem hoznák be ezt a csodálatosnak ígérkező filmet, amiben már harmadik alkalommal játszik együtt Gosling és Emma Stone (a másik kettő az Őrült, dilis szerelem című romantikus komédia és a Gengszterosztag című kosztümös krimi volt). UPDATE: Cikkünk megjelenése után jelezte a Freeman Film munkatársa, hogy a La La Land a magyar mozikba is decemberben jön, juhéj! Emma Stone és Ryan Gosling az Őrült, dilis szerelem idejénForrás: InterCommiddleoff644429 A teaser nem árul el sokat a filmből, inkább csak ízelítőt ad annak varázslatos hangulatából. Gosling zongorázik és énekel, Stone megigézve néz rá, közben felvillannak képek a románcukból, illetve nagyon pici bepillantást nyerhetünk a nagyszabású táncbetétekbe is. Például ez a táncos parti a medencés házban már egy másodperc alapján is lenyűgözőnek tűnik: Egy részlet a La La Land előzetesébőlForrás: Lionsgatemiddleoff644265 Miután a Rendes fickók-ban kiderült Goslingról, hogy nagyon fekszik neki a börleszk, a La La Land-ben azt is bebizonythatja, hogy remekül táncol és énekel. Nem mintha az utóbbit nem tudtuk volna róla eddig is, elég csak emlékezni arra a Jodeci-dalra, amit Justin Timberlake-kel adott elő közösen, illetve pár évvel ezelőtt volt egy Dead Man’s Bones nevű zenei formációja, ami egy teljes albumot megjelentetett, viszont filmekben eddig csak marháskodott éneklés címszó alatt (például a Blue Valentine-ban és a Plasztik szerelem-ben). Ryan Gosling valami fantasztikusat művel Budapestenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160617-ezert-varjuk-ugy-a-szarnyas-fejvadasz-2-t-mint-a-messiast-harrison-ford-ryan-gosling-denis.htmlRyan Gosling és a családja megérkezett Magyarországrahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160624-ryan-gosling-es-a-csaladja-megerkezett-magyarorszagra-szarnyas-fejvadasz-2-eva-mendes.htmlRyan Gosling Budapestről átnéz majd egy kicsit Velencébehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160618-ryan-gosling-budapestrol-atnez-majd-egy-kicsit-velencebe-la-la-land-emma-stone-damien-chazelle.htmlMelyik a legjobb Ryan Gosling?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130521-melyik-a-legjobb-ryan-gosling-drive-szerelmunk-lapjai-blue.html .


Hasonló cikkek