Saját tornacsarnoka lesz Maroslelének

A településen számos fejlesztést vittek már véghez, melyből temetőt, óvodát, orvosi rendelőt és játszótereket újítottak fel. Erre és még egyéb felújításra összesen 200 millió forintos támogatást kaptak. Most pedig épülhet a tornacsarnok

Az önkormányzat és a lakosok régi vágya, hogy megvalósuljon ez a fejlesztés, hiszen nagy szükség volna egy csarnokra. Így fedett sportolási lehetőségeket, órákat tudnak biztosítani a lakosságnak. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezen kívül persze egy ilyen épület alkalmas rendezvények, közösségi programok lebonyolítására is. Melyekből ezek után nem lesz hiány a községben.

A kivitelezési munkálatok novemberben kezdődnek el. Természetesen az ütemterv nagyban függ az időjárástól, de ha megkezdődik a folyamat, már az is nagy lépésnek számít. A sportlétesítmény projektjének korszerű és minden igényt kielégítő megvalósítására fél milliárd forint forrást kapott az önkormányzat.

Drimba Tibor polgármester a radio7.hu-nak elmondta, hogy a fenti fejlesztéseknek is köszönhető az, hogy Maroslele egyre népszerűbb a környező városokban élők számára. Ugyanis egyre több makói, szegedi és hódmezővásárhelyi család dönt úgy, hogy a községben vesz házat, hiszen az autópályának köszönhetően rövid idő alatt beér a városba és onnan haza.

Ebből tehát megállapítható, hogy a település jó úton jár, hogy lakossága nőjön és az életkörülmények jobbá váljanak mindenki számára.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: illusztráció!


Hasonló cikkek