Saját zsebből finanszírozta az államnyelv védelmét az ombudsmant

A Miniszteri Kabinet elbocsátotta hivatalából Tatyana Monomahova, akit 2019. november 27-én neveztek ki az ukrán nyelvet védő ombudsman posztjára.

A zn.ua cikkéből az derül ki, hogy Az ukrán, mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról (nyelvtörvény) szóló jogszabályban rögzített tisztség csak névleg létezik. Monomahova szavai szerint a kinevezése óta eltelt fél évben nem kapott fizetést, így munkahelyi költségeit saját zsebből fedezte. E célokra mintegy 30 hrivnyát fordított.

A tisztségviselő 2020 áprilisában kérte felmentését, mivel mindaddig nem alakult meg az ombudsman titkársága, így a Kincstár nem is folyósíthatta a bérét.

Mint ismeretes, Ukrajnában 2019. július 16-án lépett életbe a kisebbségek nyelvhasználatát drasztikusan korlátozó törvény, melyet még az előző összehívású parlament fogadott el, és Petro Porosenko korábbi államfő, írt alá.

Bár Volodimir Zelenszkij, az elnökválasztási kampány során és beiktatása után is tett olyan kijelentéseket, melyek bizakodásra adtak okot, ám a jogfosztó törvény hatályba lépett, sőt az azóta elfogadott oktatási törvény tovább csorbította a nemzetiségi kisebbségek anyanyelv-használatának  jogát.


Hasonló cikkek