Több kút vizét fogják ellenőrizni a Sajó mentén

Ötvennel több kút vizének minőségét fogják rendszeresen ellenőrizni a Sajó mentén, a felvidéki Rozsnyói járásban.

A szlovák közegészségügy ígértet kapott a hosszú távú ellenőrzés anyagi hátterének biztosítására – tájékoztatta a TASR-t Jozef Varga, a rozsnyói Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) megbízott vezetője. „Az RÚVZ célja a rendszeres mintavétel az összes olyan kútból, amely megfelel a kritériumoknak (mélység, a folyótól való távolság, talajszerkezet, tengerszint feletti magasság)” – mondta Varga.

A minták alapján a szakértők megállapíthatják, hogy kerül-e és milyen körülmények között szennyezés a Sajóból a kutakba. „A laboratóriumi elemzésekkel tudjuk megállapítani a szennyezés terjedését, és azt, hogy veszélyeztetve van-e az emberek egészsége” – tette hozzá.

A szlovák környezetvédelmi minisztérium a talajvizek folyamatos ellenőrzését, valamint a bányából kifolyó víz kiáramlásának megakadályozását javasolja.

Szakértői csoport létrehozásáról is döntés született, amely a vízminták alapján elkészíti a bányavíz áramlásáról szóló hidrológiai jelentést. Emellett a Dionýz Štúr Állami Geológiai Intézet és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat elvégzi az üledékvizsgálatokat és a bányából kifolyó víz összetételének folyamatos elemzését – tette hozzá a minisztérium.

A Sajót február közepén festette vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A laborvizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer volt magasabb a határértéknél, továbbá megemelkedett a mangán-, a szulfát- és az arzéntartalma is. Június közepén katasztrófaelhárítási munkákat végeztek a bányában, hogy alacsonyabb legyen a kifolyó víz ásványianyag-tartalma.

A kormány rendkívüli helyzetet hirdetett a Sajó mentén a Rozsnyói (Rožňava), a Nagyrőcei (Revúca) és a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban.

Forrás: tasr, bumm.sk

Fotó: Tasr

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek