Sajóbábonyban naperőmű épült

Szerdán került átadásra a Solarpark-Bábony Kft. 200 millió forintos beruházásában elkészült 500 kilowatt teljesítményű naperőmű. Az avatáson Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára mondott ünnepi beszédet.

 

Az államtitkár köszöntőjében visszaemlékezett a 2011-es évre, amikor az Országgyűlés elfogadta az ország nemzeti energiastratégiáját. Ez a 2030-ig szóló dokumentum hangsúlyozza: a nukleáris energia mellett szükség van más energiatermelési eszközökre is, ilyen például a megújuló energia, és nagy jelentőséggel bírnak a széndioxid kibocsátás nélküli, egyéb technológiák is. Magyarország vállalta, hogy a megújuló energiaforrások bruttó energiafogyasztáson belüli részarányát 14,65 százalékra emeli 2020-ig.

A Sajóbábonyban most üzembe helyezett naperőmű évi 550-580 ezer kilowattóra áram előállítására lesz képes, ami 200 családi ház éves fogyasztásának megfelelő mennyiség. A 1,2 hektár területen 1930, egyenként 265 watt teljesítményű napelemmodul által termelt egyenáramot átalakítják váltakozó árammá, majd betáplálják az áramszolgáltató hálózatba.

A 200 millió forintos beruházást a Solarpark-Bábony Kft. saját forrásból és banki hitelből fedezte, a kivitelezést pedig a Newergies Kft. végezte.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek