Salvini: sokkal szigorúbban kell ellenőrizni az iszlám központokat

Az olasz belügyminiszter szerint csak így lehet hatékonyan harcolni a dzsihadisták ellen.

A világ nagy részéhez hasonlóan Olaszországot is megrendítette a Srí Lanka-i merényletsorozat, melyet katolikus templomok és hotelek ellen hajtottak végre húsvétkor. Mint ismert, a legkevesebb 253 halálos áldozatot követelő mészárlást muszlim szélsőségesek követték el, kifejezetten azzal a céllal, hogy keresztényeket öljenek.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy sajtótájékoztató keretében beszélt a brutális tragédiáról, mondandója azonban belpolitikai javaslatokat is tartalmazott.

A bevándorlásellenes politikus felszólította az olasz hatóságokat, hogy a jövőben szigorúbban ellenőrizzék az Itáliában található iszlám központokat, melyek bár sokszor kulturális centrumként vannak feltüntetve, a falak között dzsihadista agymosás zajlik.

Salvini a Srí Lanka-i történések mellett egy olaszországi eseménnyel is megindokolta, hogy miért van szükség a szigorításokra. Történt ugyanis, hogy a héten Rómában egy muszlim migráns azért késelt meg egy hajléktalant, mert az keresztet viselt a nyakában.

“Róma nem ezt érdemli. Nagyobb biztonságra van szükség!” – hangsúlyozta a bevándorlásellenes politikus, majd ismertette, hogy a legfrissebb adatok szerint 1382 iszlám kulturális szervezet működik az Appennini-félszigeten, s ezek közül 1068 vallási tevékenységet is folytat.

Salvini szerint vitán felül áll, hogy sok jó ember is látogatja ezeket a közösségeket, ugyanakkor a szélsőséges prédikátorok – akik képesek radikalizálni az erre fogékonyakat – hatalmas veszélyt jelentenek. Ezért a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak sokkal jobban fel kell térképezniük, hogy pontosan mi zajlik ezekben a központokban.

Az olasz belügyminiszter eddigi bevándorlásellenes és rendpárti intézkedéseivel rendkívüli népszerűségre tett szert, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint pártja, a jobboldali Liga a legerősebb politikai formáció az országban.  A Salvini nevével fémjelzett párt a májusi európai parlamenti választásokon a voksok 33 százalékát szerezheti meg, ez 27 százalékkal több, mint amennyit a 2014-es EP-választások során elért.

Forrás: 888.hu


Hasonló cikkek