Amikor 1965-ben a szocialista pártállam felrobbantották a Nemzeti Színház épületét, gyászolta a színházi élet és az ország, hiszen nemzeti jelkép volt. A rendszerváltoztatás után az új nemzetit az I. Orbán kormány építette fel a Duna pesti partján. A mellette üresen álló telket pedig felajánlotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületéhez. Ezt az egyetem vezetése azonban elutasította, mondván, túl közel van a Nemzeti Színházhoz.
A Nemzeti Színház felrobbantása egy kulturális térfoglalásnak a határozott bejelentése volt az állampárt részéről – kezdte Schmidt Mária, Széchenyi-díjas magyar történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Hozzátette, az, hogy nem épült meg a Nemzeti Színház 2002-ig, azt jelentette, hogy a színházi életben dolgozók beletörődtek abba, hogy a nemzeti eszmének, a magyar nyelv fennmaradásának és továbbélésének eszköze más céloknak rendelődik alá.
Szimbolikus lépés volt, amikor 2002-ben megnyílt a Nemzeti Színház
– emelte ki.
A hét elején robbant a hír, miszerint a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatói barikádot építettek egyetemük bejárata elé, így tiltakoznak az állam által felállított kuratórium ellen, az egyetem átszervezése ellen. Majd kedd délután közzétették nyilatkozatukat, a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón. Felidézték, hogy az egyetemet hétfőn éjfélkor elfoglalták, majd megkezdték a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni.
„Ami a jelenlegi vitában szembeötlő, hogy
a hetvenes évek közepétől a Színművészeti Egyetemet kisajátította egy baráti társaság, rokonok, üzletfelek. Ők ülnek rajta a mai napig”.
Ami bezártságot, és az új impulzusokra való nyitottság kizárását jelenti – fogalmazott.
Elmondta, megdöbbenve nézte, amikor olyan színészek, és egyetemen tanító emberek jelentették be távozásukat, akik 76-77 évesek. Úgy fogalmazott, egy ilyen korban lévő ember szerinte még alkalmanként előadhat, taníthatja a diákokat, de hogy ők tanítsák meg a mai hallgatókat, hogy mi a művészet a 21. századnak a harmadik évtizedére, alapvető kérdéseket vet fel.
A nemzeti kérdéssel szemben való távolságtartásukkal kapcsolatban kifejtette,
csak kizárólagosságban tudnak gondolkodni, hiszen nem arról van szó, hogy „ők ne legyenek, hanem hogy más is legyen”.
Véleménye szerint, ez a hozzáállás a hetvenes években megtanult internacionalista felfogásnak felel meg.
Forrás: Kossuth Rádió
