„Selyemzsinórt” küldtek az ellenzéki polgármesternek

A Naphegyért Összefogás szerint korábbi ígérete ellenére V. Naszályi Márta nem vonta be a lakosságot a döntések előkészítésébe, ezért lemondatnák – számolt be egy titokzatos szervezet bejelentéséről az Index.

Mint írják, már több mint 2500-an tiltakoznak a lakóövezetek közé tervezett 62 állásos, napi több száz buszt fogadó turistabusz-pályaudvar ellen, amelyet V. Naszályi Márta, a Párbeszéd által jelölt I. kerületi polgármester akar megvalósítani két budapesti kerület, az első és a tizenkettedik határán – hívta fel a figyelmet a Naphegyért Összefogás nevű civil szervezet.

Álláspontjuk szerint a Déli pályaudvar mögé tervezett turistabusz parkoló lehet az ország egyik legnagyobb buszterminálja, ha megépül. Azt is kifogásolják, hogy a tervek szerint napi több száz turistabusz fogadására, parkolására és indítására alkalmas parkoló azzal is rombolja a közelben lakók életminőségét, hogy éjjel távolsági buszdepóként is működne, késő esti érkezésekkel és hajnali indulásokkal.

A civilek azonban nem ezért mondatnák le elsősorban, hanem azért, mert  szerintük a polgármester megszegte azokat az Ígéreteket, amelyeket a választóinak tett az önkormányzati választások előtt, egyoldalú, kötelező jognyilatkozat formájában.

Korábban a polgármester ugyanis azt állította: „Minden tervezett – a környezetminőséget és életminőséget érintő – önkormányzati intézkedésről érdemben tájékoztatják az érintett lakosságot és bevonják a döntések előkészítésébe…” Szemére vetik, hogy polgármesterré választása után a helyi lakosságot mégsem kérdezte meg, a 2021. március 11-ei kerületi újságban ismertetve a koncepciót, a környéken élőket kész tények elé állították.

Naphegyért Összefogás közlése szerint nem keresték meg a tervezett buszpályaudvar nyugati oldalán, a tizenkettedik kerületben élő érintetteket sem, csupán egy szűkkörű, önkormányzati bizottsági ülésen ismertette a terveit az I. kerület polgármestere, miután a XII. kerületi, Hegyvidéki Önkormányzat a hozzá beérkező nagyszámú lakossági panasz miatt az ülésre meghívta.


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek